Ország-világ

2020.11.28. 07:24

Sorshúzás az egészségügyben: az egyházak cáfolják az orvosi kamarát

A keresztény felekezetek állítják: nem kaptak meghívást a szakmai fórumra, ahol így nem is vehettek részt.

Forrás: Shutterstock

Nem egyeztetett a hazai keresztény egyházak vezetőivel a Magyar Orvosi Kamara arról az ajánlásról, hogy rendkívüli helyzetben sorshúzással szülessen döntés arról: ki kap és ki nem kap lélegeztető gépet. Az egyházak állítják, ezzel kapcsolatban nem keresték meg őket a szakmai szervezettől – írja a Magyar Nemzet.

Cáfolták a magyarországi keresztény egyházak Hegedűs Zsoltot, a Magyar Orvosi Kamara etikai kollégiumának elnökét, aki korábban a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt közölte: az ajánlást, amely szerint extrém helyzetben az emberi életek kapcsán sorshúzással szülessen döntés, széles körű szakmai munkacsoport dolgozta ki, az egyházak részvételével. Úgy fogalmazott, hogy „a MOK etikai kollégiuma, elnöksége, sürgősségi és intenzív terápiás szakorvosok, orvosetikai és jogi szakemberek mellett betegszervezetek és betegjogi szempontokat is képviselő szakértők, egyházak képviselői, tudósai is részt vettek a munkában.” Hozzátette azt is, hogy számos szakmai konferencián mutatták be a kódexet, újságcikkekben, televízióban, rádióban ismertették azt. – A MOK honlapján több mint 46 ezren tekintették meg a dokumentumot, amelyről szakmai berkekben nagy elismeréssel nyilatkoznak – fűzte hozzá.

A Magyar Nemzet megkereste a magyarországi keresztény egyházakat az ügyben. Krámer György, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos irodaigazgatója röviden annyit közölt, hogy „a Magyar Orvosi Kamara nem kereste az adott kérdésben egyházukat”. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata szintén arról tájékoztatott: „nincs tudomásuk róla, hogy az MKPK Titkárságára érkezett volna a témában egyeztetést kérő levél a Magyar Orvosi Kamarától”.

A lap megkereste a református egyházat is, érdeklődésükre Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinata lelkészi elnöke ugyancsak elmondta, a Magyar Orvosi Kamara nem kereste meg őket a kérdéssel, így nem delegáltak képviselőt a megbeszélésre. – Nem ismerjük sem a vitát, sem a kidolgozott ajánlat részleteit, csak az elnagyolt álláspontokat. Továbbá, nem tudjuk, milyen típusú betegségek orvoslását, és milyen állapotú és életkorú betegek kezelését érinti a felvetés, amely gyógyító egységekre (kórházakra, klinikákra, magánpraxisra, stb.) terjed ki. A hozzánk érkező hírek alapján azt sem látjuk világosan, hogy ezekben esetleg a passzív euthanázia egy formájáról lenne szó. A kérdés bonyolult és súlyos természete miatt a legalaposabb újsághír alapján sem tudunk megfontolást tenni – tette hozzá Bogárdi Szabó István.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában