Járvány

2020.10.29. 13:13

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke is elkapta koronavírust

A radikális párt vezetője maga jelentette be a hírt oldalán.

„Ma hívott a háziorvosunk, hogy megérkezett a tesztem eredménye, amely pozitív lett, tehát éppen közelről ismerkedem a koronavírussal” – jelentette be honlapján Toroczkai.

A politikus hozzátette: két nappal ezelőtt, az első tünetek jelentkezésekor azonnal tesztet csináltatott és önkéntes karanténba vonult.

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke
Fotó: Vajda János / MTI

„Ezúton is szeretném megköszönni az egészségügyi dolgozók emberfeletti munkáját, hiszen ugyanaz az ember tesztelt, aki vezette a mentőautót, és a laboratóriumokban is megállás nélkül elemzik a mintákat, most már tényleg rengeteg az eset. Hálásan köszönöm a munkájukat.” – tette hozzá.

Mint közölte, egyelőre jól van, eddig csak egy kis láz, később hőemelkedés, enyhe fejfájás, torokfájás jelentkezett nála. „A 2009-es H1N1-influenza már az első napokban is sokkal jobban megviselt” – jegyezte meg,

ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy „ettől függetlenül óvatosnak kell lennünk, hiszen mindenkinek másképpen reagál a szervezete a vírusra, sokan teljesen tünetmentesek maradnak, de van, aki számára végzetes is lehet, mindez nyilvánvalóan immunrendszer-függő. Mától tehát további 10 nap karantén, itthonról dolgozom, segítem, vezetem az ásotthalmi önkormányzatot és a Mi Hazánk Mozgalmat”- írta Toroczkai László.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában