Ország-világ

2020.09.28. 11:50

Vasvillával támadt a kormánytisztviselőkre egy férfi Csongrádban

Vasvillával támadt a nála környezettanulmányt készítő kormánytisztviselőkre egy férfi Csongrád-Csanád megyében, a bíróság ügyészi indítványra elrendelte letartóztatását – közölte a megyei főügyészség.

A férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsítják.

Csütörtökön délelőtt a járási hivatal három munkatársa jelent meg a megye egyik kistelepülésén élő férfinál, hogy környezettanulmányt készítsenek. A gyanúsított korábbról már ismerte a tisztviselőket, akik kitűzőt is viseltek. A férfi a kapunál állt, és úgy válaszolt a jegyzőkönyvet készítőknek.

Az egyik kérdés után hátrament, egy vasvillát vett magához, majd a kapun kilépve szidalmazni kezdte a sértetteket.

A férfi és a két nő a szolgálati gépkocsijukhoz szaladt. Ezzel azonban a gyanúsított nem elégedett meg, a szerszámmal a gépkocsi tetejére ütött, majd a jobb oldali ablaküveget bezúzta, és a vasvillával vállon szúrta a jobb első ülésen ülő férfit. A tisztviselőnek a szúrás, valamint a szilánkok miatt nyolc napon belül gyógyuló, vérző sérülései keletkeztek. A gépkocsit vezető nőnek sikerült az autót elindítania, elmenekültek, megakadályozva a további, súlyosabb sérülések okozását.

A nyomozási bíró a bűnismétlés veszélye miatt látta indokoltnak a gyanúsított letartóztatását, mivel a férfi végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt követte el tettét, s ellene egy másik bűncselekmény miatt is nyomoznak – tudatta a csoportvezető ügyész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában