összehasonlítás

2020.09.08. 13:57

OECD jelentés: egyre több gyermek vesz részt az oktatásban, emelkedtek a tanári fizetések

Az OECD felmérése adatai azt mutatják: javult az oktatás helyzete Magyarországon az utóbbi években.

A mai napon jelent meg az OECD éves oktatási jelentése, az Education at a Glance 2020 kiadványa, mely jellemzően az egyes országok 2017-es oktatási adatait mutatja be. Az elemzés idei fókuszában a szakképzés állt.

A köznevelés vonatkozásában az elemzés megállapítja, hogy Magyarországon a 3-5 évesek 92%-a vesz részt óvodai vagy általános iskolai oktatásban (2018-as adat). Az OECD tagországok átlaga 88%, illetve Magyarországon 12 gyerek jut egy pedagógusra, míg az OECD-átlagban 14 gyerekre jut egy szakember.

Magyarország 2017-ben az OECD statisztikai módszertana szerint a GDP 3,9 %-át költötte oktatásra az alapfoktól a felsőfokig. 2012 és 2017 között az intézményenkénti ráfordítás a tanulószámban bekövetkezett csökkenést is figyelembe véve éves átlagban 6,5 %-os éves emelkedést eredményezett.

2005 és 2019 között az OECD tagországokban egy 15 éves gyakorlattal és a legfontosabb minősítésekkel rendelkező tanár fizetése 5-7 %-kal emelkedett, míg Magyarországon a pedagógus életpálya bevezetése előtti évhez viszonyítva a növekedés reálértéken is 37% volt, ellensúlyozva a szocialista kormányzás alatt kialakult jelentős csökkenést. A tanárok kötelező óraszáma az OECD-átlagában 680 óra/év az általános iskola felső tagozatán, míg Magyarországon – elsősorban a rövidebb tanév miatt – 648 óra/év (az OECD 45 percnek számol egy tanítási órát).

Az elemzés a koronavírus-járványhatásaira is kitért. Az iskolák újranyitása az OECD szerint jelentős mértékben függ attól, hogy mekkorák az osztálylétszámok: Magyarországon az átlag osztálylétszám az általános iskola alsó tagozatán 22 fő (OECD átlag: 21 fő), a felső tagozaton az osztályátlag 21 fő (OECD átlag: 23 fő), így adottak az eredményes védekezés lehetőségei.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában