Ország-világ

2020.08.17. 11:18

Jakab Ferenc: a megelőzésben nem, de a kezelésben hatékony lehet a remdesivir

Bebizonyosodott, hogy az eredetileg az ebola ellen készített szer meg tudja akadályozni a vírus replikációját.

A koronavírus-fertőzés megelőzésben nem, de kezelésében hatékony lehet a remdesivir hatóanyagú gyógyszer – mondta Jakab Ferenc virológus a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn, azzal összefüggésben, hogy a készítmény hozzáférhetővé válik az Európai Unió és az Egyesült Királyság betegei számára.

A Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője elmondta: bebizonyosodott, hogy az eredetileg az ebola ellen készített szer meg tudja akadályozni a vírus replikációját. Nem újkeletű szerről van szó – tette hozzá a szakértő.

A koronavírus elleni orosz vakcináról Jakab Ferenc azt mondta: megosztja a kutatói társadalmat a védőoltás, van, aki bízik benne, mások kételkednek, mert nem tesztelték elég ideig.

A virológus szerint nem újkeletű technológiáról van szó, így akár hatásos is lehet.

Ugyanakkor aggasztó, hogy az úgynevezett fázis 3-as vizsgálatig nem jutott el a készítmény, tudományos fórumokon nem hallottak róla, sem a kipróbálás hatékonysága, sem a beoltottak nyomon követése nem ismert – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában