Ország-világ

2020.06.23. 17:39

Valótlan, az emberek megtévesztésére alkalmas hírekkel riogat a DK

Valótlan és az emberek megtévesztésére alkalmas hírek jelentek meg a sajtóban a várólistákról a Demokratikus Koalíció szóvivőjének közleménye alapján.

Magyarországon 2012 július 1-étől működik a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő felügyeletében az az online valósidejű, bárki számára elérhető Országos Intézményi Várólista Nyilvántartás, amely mindig hiteles és pontos adatot nyújt a várólistákról. A DK állításával ellentétben 2012 óta a várakozók száma jelentősen, közel 60 %-kal csökkent – áll a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő közleményében.

A kötelező műtéti várólisták tekintetében a várakozók száma 70 ezerről 2020. március 1-ei állapot szerint az előjegyzettekkel együtt 31.241 főre csökkent.

A veszélyhelyzet elmúlásával, 2020. június 17-én a műtéti várólisták tekintetében a várakozók száma az előjegyzettekkel együtt 28.460 fő volt.

A Kormányzat 2014 elejétől kezdődően évente mintegy 5 milliárd forintot biztosított a hosszú várakozási idők csökkentésére. 2019 év végéig erre a célra összesen mintegy 26 milliárd forint többletforrás került kifizetésre. Az 5 Mrd Ft többletforrás idén is biztosított.

Az egészségügyi kormányzat és a NEAK számos intézkedéssel segíti, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követően minél hamarabb elvégezhessék az elhalasztott ellátásokat. Ennek érdekében a járóbeteg-szakellátás keretében óraszám korlátozás nélkül nyújtható egészségügyi ellátás, továbbá a NEAK

biztosította a fekvőbeteg szakellátók részére a halasztott igények regisztrálását, ezzel is támogatva a gyors újratervezési intézkedések meghozatalát.

A mintegy három hónapos kiesés a tervezett műtétek körében maximum három hónap többlet várakozási időt okozhat. A többlet műtéti idők, kapacitások biztosításával azonban a szolgáltatók várhatóan ezt az elmaradást ennél rövidebb időn belül bepótolják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában