Ország-világ

2020.06.24. 07:56

A magyarokat is érinti Donald Trump új rendelete

A Fehér Ház más, többek között a képzetlen munkaerőre, a tudományos csereprogramokra, illetve a vezető beosztásúakra vonatkozó vízumok kibocsátásának felfüggesztését is elrendelte.

Több száz magyarországi igénylőt is érinthet, hogy Donald Trump amerikai elnök újabb munkavállalói vízumok kiadását függesztette fel. A megszokott ügyintézés azonban a koronavírus-járvány miatt egyébként is szünetel a Szabadság téri konzulátuson, noha elemzik, helyreállhatna-e már, közölte a Magyar Nemzettel a nagykövetség.

Az arizonai Yumába volt tegnap hivatalos Donald Trump, hogy átadja a mexikói határon épülő kerítés egy 348 kilométeres szakaszát, egyben pedig hangsúlyozza újraválasztási kampányának egyik alappillérét: a törvénytelen bevándorlás elleni harcot.

Az amerikai elnök – aki az év végéig 724 kilométernyi „falat” ígért a több ezer kilométeres déli határon – ugyanakkor a legálisan érkező munkavállalókkal szemben is egyre szigorúbban lép fel.

Trump most az év utolsó napjáig egy új rendelettel meghosszabbította a bevándorlók „zöld kártyája” kiadásának még a tavasszal, akkor hatvan napra elrendelt felfüggesztését.

Új elemként pedig – ugyancsak december 31-ig – nem dolgoznak fel az amerikai konzulátusok egyes további munkavállalói vízumkérelmeket sem, amelyek ugyanakkor állandó letelepedésre nem jogosítanak.

A már kiadott vízumok érvényesek maradnak, de így is félmillió külföldit érint az új döntés a becslések szerint. Az USA évi 85 ezer, H-1B típusú vízumot bocsáthat ki magasan képzett szakembereknek, így programozóknak; több mint kétharmaduk indiai. Különösen nagy most a felháborodás az olyan cégeknél, mint a Google technológiai óriás, amely évente ezrével fogad munkavállalókat ilyen vízummal.

Csalódottan fogadtuk a proklamációt, továbbra is kiállunk a bevándorlók mellett – közölte Sundar Pichai, a Google és anyavállalata, az Alphabet szintén indiai születésű vezérigazgatója, aki felnőttként települt Amerikába.

Erkölcsi kötelességünk, hogy olyan bevándorlási rendszert teremtsünk, amely a saját állampolgáraink életét és munkahelyét védi – fogalmazott Trump.

A koronavírus-járvány miatti válság nyomán tízmilliók veszítették el a munkahelyüket Amerikában, sokan olyanok, akik vízummal rendelkező külföldiekkel versenyeznek a munkaerőpiacon.

A Fehér Ház más, többek között a képzetlen munkaerőre, a tudományos csereprogramokra, illetve a vezető beosztásúakra vonatkozó vízumok kibocsátásának felfüggesztését is elrendelte.

Mindez több száz magyarországi vízumigénylőt is érinthet.

2018-ban csak a H-1B vízumra 135 kérelmet adtak be honfitársaink.

Mint azt a Magyar Nemzet a budapesti amerikai nagykövetségtől megtudta, egyébként sem állt még helyre a konzulátuson a megszokott vízumkiadás, amelyet a járvány nyomán függesztettek fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában