2020.01.22. 05:56
Izraelben lelőttek három gázai behatolót
Lelőttek Izraelben kedd éjjel három palesztin fegyverest, aki a Gázai övezetből hatolt be az országba – közölte az izraeli hadsereg szóvivője.
A három behatoló robbanószerkezetet hajított az őket megközelítő katonákra, akik tüzet nyitottak rájuk, és mindhármukat megölték – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy most folyik az azonosításuk. Egyéb részletet nem közölt, így azt sem, hogy izraeli részről vannak-e veszteségek.
Az izraeli sajtó értesülése szerint a három terrorista a Hamász szélsőséges szervezet tagja, és már négyszáz méterre behatoltak az országba a viharos időben, mire észrevették őket.
A gázai palesztin hatóságokat az izraeli hadsereg szokás szerint értesíti, ha izraeli területen palesztinok vesztik életüket. A gázaiak egyelőre nem reagáltak hivatalosan, de rendőrségi források szerint két behatoló 18 éves volt, harmadik társuk pedig 17, és egyikük sem tartozott szervezett fegyveres csoporthoz.
A kedd éjjeli halálos összecsapás az első volt tavaly november óta. Akkor az erőszak kétnapos fellángolásában 34 palesztin vesztette életét és tucatnyi izraeli megsebesült.