Illegális befolyás

2019.11.19. 13:45

Nyomozást rendeltek el Soros György ellen a brit hatóságok

Azt feltételezik, az üzletember nagy összeggel támogatta a brexitmegállapodás létrejöttét, illetve jelentős összeget fektetett be annak érdekében, hogy megbuktassa Boris Johnson brexitpárti konzervatív kormányfőt.

US-Investor Georg Soros arrives at the 51st Security Conference at the Hotel Bayerischer Hof in Munich, Germany, 06 February 2015. During the Security Conference, several dozens Heads of State or Government, Foreign and Interior Ministers meet. PHOTO: ANDREAS GEBERT/dpa

Forrás: DPA / AFP

Fotó: Andreas Gebert

A bevándorláspárti milliárdos a 2017. júniusi brit parlamenti választások óta 400 ezer fontot (körülbelül 140 millió forint) költött a brexitellenes kampányra. Soros célja az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépésének a megakadályozása, ennek érdekében pedig egy új választás kiírása. A brexitellenes kampány vezetője – a rendelkezésre álló információk szerint – az a volt ENSZ-főtitkárhelyettesként is dolgozó Mark Malloch Brown, aki korábban miniszteri tisztséget is betöltött – írja a Tűzfalcsoport nevű tényfeltáró blog értesüléseire hivatkozva az Origo.

Az egykori munkáspárti politikus Brown a kilencvenes évek elején a menekültekkel foglalkozó Refugees International nevű szervezetnél is tevékenykedett, amely a Soros Bosznia Tanácsadó Bizottság részeként működött (1993–94).

A Tűzfalcsoport felhívta rá a figyelmet, hogy a Konzervatív Párt feljelentése nyomán az ügyészség nyomozást rendelt el Soros György ellen, mert azt feltételezik, hogy nagy összeggel támogatta egy számára kedvező brexitmegállapodás létrejöttét, valamint azt, hogy buktassák meg Boris Johnson konzervatív és brexitpárti miniszterelnököt.

Soros megközelítőleg 3 millió fontot fektet be alapítványán keresztül a brexitellenes kampányba, Nyílt Társadalom Alapítványa számos Brüsszel-párti csoportnak küldött anyagi támogatást, ezek közül a legfontosabb a Best for Britain (BfB). Ez a csoport olyan weboldalt szerkesztett, amely elmagyarázza a választópolgároknak, hogyan kell taktikai úton szavazni a december 12-i parlamenti választáson az EU-ban való maradást támogató jelöltekre, a liberális demokratákra, a zöldekre és a szélsőbalos walesi szeparatistákra annak érdekében, hogy

Boris Johnson kormányfő elveszítse az alsóházi többségét.

A weboldal szerkesztői természetesen kötődnek a liberális demokratákhoz, a zöldekhez és a walesi szeparatista, radikális baloldali Plaid Cymru párthoz. A zöldek és a liberálisok aláírtak egy megállapodást, amely az Unite to Remain nevet viseli, és ennek keretében dolgozták ki a taktikai szavazás részleteit.

Közismert, hogy Soros György jelentős vagyongyarapítási tevékenysége 1992-ben az Egyesült Királyságban kezdődött, az úgynevezett fekete szerdai eseményekkel, amikor megshortolta a fontot. Mégis azt állítja, hogy mély szeretete az őt 1947-ben befogadó Egyesült Királyság iránt arra készteti, hogy egy olyan – szerinte – tragikus hiba ellen kampányoljon, mint amilyen a brexit.

Nemrégiben a bevándorláspárti milliárdos közölte, hogy a brexitellenes tevékenységekhez nyújtott pénzeszközeit „nem partizán- vagy választási célokra használták fel, hanem céljuk a brit közvélemény oktatása”.

2017 óta a BfB 2,7 millió fontot kapott a Nyílt Társadalom Alapítványtól. A Bfb nem mellesleg ugyanabban a westminsteri irodaházban székel, mint más brexitellenes szervezetek, köztük az Open Britain és az Európa Mozgalom.

A Facebooknak nagy szerepe van a választási kampányban, ezért 2018 októbere óta a BfB a hirdetésekre 613 ezer fontot költött.

A BfB-hez kötődő, taktikai szavazásra buzdító applikáció, a GetVoting.org azt jelzi előre, hogy ha a brit választók 30 százaléka taktikusan szavaz, akkor megakadályozzák, hogy a konzervatívok többséget szerezzenek az Egyesült Királyság alsóházában.

Andrew Percy – aki 2010 óta az Egyesült Királyság parlamentjének a konzervatív párti tagja – felszólította a választási bizottságot,hogy sürgősen tisztázza, hogy Nagy-Britannia a tengerentúli milliókat mire költi. „A szabályok világosak: az ilyen mértékű külföldi adományokat nem lehet választási kampányra költeni” – fűzte hozzá Percy.

„Tisztességes és egyenlő versenyfeltételekre van szükség – ezért biztosítani kell, hogy a brit nép demokratikus akaratának megtévesztését célzó csoportok ne a tengerentúli pénzek birtokában ne befolyásolhassák a választásokat” – zárta az egyértelműen Soros György beavatkozására utaló felszólalását a konzervatív parlamenti képviselő.

Borítóképünkön Soros György

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában