sikeres akció

2019.10.16. 06:23

Nemzetközi autótolvaj-bandát számolt fel a Készenléti Rendőrség

A szerb és horvát állampolgárokból álló bűnszervezet Ausztriából, Németországból, valamint Olaszországból tulajdonított el 26 jelentős értékű gépkocsit, amelyeket szegedi garázsokba szállítottak.

Tízfős nemzetközi autótolvaj-bandát számolt fel Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztálya – közölte az ORFK kommunikációs szolgálata szerda reggel.

A szerb és horvát állampolgárokból álló bűnszervezet Ausztriából, Németországból, valamint Olaszországból tulajdonított el 26 jelentős értékű gépkocsit, amelyeket szegedi garázsokba szállítottak. Ott

megváltoztatták a lopott luxusautók egyedi azonosítójeleit, majd Szerbia területére vitték és magánszemélyeknek vagy autóbontóknak eladták őket.

A büntetőeljárást 2017-ben rendelték el orgazdaság gyanúja miatt. A nyomozás során hét autót megtaláltak és lefoglaltak.

A banda összesen 237,2 millió forintnyi kárt okozott, amelyből a megtalált és lefoglalt járművekkel 52,8 millió forint megtérült.

A bűnözői csoport 10 tagjával szemben a nyomozók 56 különböző bűncselekmény gyanúját találták megalapozottnak, köztük bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett lopás, illetve egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettekét.

A bűnszervezet 40 éves szerb vezetője ellen Franciaország már európai elfogatóparancsot bocsátott ki, mivel betöréses lopás és más bűncselekmények elkövetése miatt ott 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték, de ennek letöltését nem kezdte meg. Norvégiában szintén betöréses lopások miatt 3 év börtönre ítélték, és a magyar nyomozás során kézbesítették részére a Szlovéniában ellene folytatott büntetőeljárás vádiratát is.

Jelenleg három gyanúsított letartóztatását tölti Szegeden, hárman szabadlábon védekeznek, négy személlyel szemben pedig elfogatóparancsot bocsátott ki a hatóság.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában