családi tragédia

2019.09.02. 18:43

Kiirtotta családját, majd öngyilkos lett egy apa Hevesben (videó)

A szörnyűségből a szomszédok semmit sem észleltek.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába hétfőn kora reggel érkezett bejelentés, hogy egy andornaktályai családi házban holtan találtak egy nőt és egy gyermeket – írja a rendőrség tájékoztatása alapján a Heol.hu.

A nyomozók a helyszínen megállapították, hogy

az elhunytak halálát idegenkezűség, feltehetőleg a leánygyermek édesapja okozta. A rendőrök az ingatlan másik helyiségében megtalálták a férfi holttestét is, aki feltehetőleg öngyilkos lett.

A szomszédoktól a lap úgy tudja, a 46 éves férfi és a 44 éves nő elváltak, a férfi azonban gyakran tartózkodott volt felesége házában. A szomszédok elmondása alapján a szörnyű esetből ők nem érzékeltek semmit.

A tragédia helyszínén az Agria Tv készített riportot:

Úgy tudni, a nő 80 éves nevelőanyja talált rá lánya és ötéves unokája megkötözött holttestére, az asszonynak ugyanis feltűnt, hogy reggel nem látott mozgást a ház körül. Az asszony értesítette a rendőrséget és a többi hozzátartozót.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai elkezdték a helyszíni szemlét, amely jelenleg is tart.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában