tetemes a vagyonuk

2019.02.11. 20:26

Fokozatosan illegális hálózattá fejlődik az Iszlám Állam

Irakban és Szíriában 14-18 ezer dzsihadistája maradhatott a terrorszervezetnek az ENSZ szerint.

„Szeretném aláhúzni, hogy az Iszlám Állam legutóbbi veszteségei senkit sem szabad, hogy bármilyen szinten is nyugalomba ringassanak. Irakban és Szíriában, ahol tevékenysége összpontosul, a csoportnak még mindig 14-18 ezer harcosa van, köztük háromezer külföldi terrorista. Az Iszlám Állam 'földalatti hálózattá' alakul, azzal a feltehető céllal, hogy megzavarja a helyzet stabilitására tett kísérleteket” – jelentette ki Vlagyimir Voronkov az ENSZ Biztonsági Tanácsának hétfői ülésén.

Ami a szervezet pénzügyi lehetőségeit illeti, a területi veszteségeiből fakadó forrásapadást leszámítva, az Iszlám Állam továbbra is képes műveletek végrehajtására, köszönhetően 50-100 millió dolláros vagyonának, amely készpénzben és bankszámlákon áll rendelkezésére – ismertette a világszervezet illetékese.

Voronkov figyelmeztetett: az iszlamisták vezetői továbbra is terveket szőnek merényletek elkövetésére külföldön.

Vaszilij Nyebenzja orosz ENSZ-nagykövet hozzátette: a terroristák nem szenvedtek jelentős bevételkiesést, továbbra is pénzhez jutnak szervkereskedelemből, illetve elhurcolt emberekért kizsarolt váltságdíjakból.

Az orosz diplomata felszólította a nemzetközi közösséget, hogy tevékenyebben lépjen fel a dzsihadisták illegális pénzügyi tevékenységének megakadályozása érdekében.

„Az Iszlám Állam szénhidrogénekből származó bevételei érthető okokból apadnak. Mindazonáltal tavaly ősszel a szélsőségeseknek sikerült elfoglalniuk néhány lelőhelyet Deir-ez-Zór tartományban, ami lehetővé tette számukra, hogy néhány hónap alatt közvetítőkön keresztül energiahordozókat értékesítsenek” – mondta Nyebenzja.

Összességében a terroristák fő bevételi forrásai érintetlenek maradtak. A szélsőségesek továbbra is túszokat ejtenek váltságdíj reményében, valamint kábítószerekkel, mezőgazdasági termékekkel, emberi szervekkel kereskednek, s lopott műtárgyakkal üzérkednek a feketepiacon – tette hozzá.

Mint mondta, az iszlamisták pénztárát emellett tőzsdespekulációkból, kriptovalutákból, hamisított gyógyszerek gyártásából származó bevételek, valamint online kaszinójátékok és kereskedelmi csalások is gyarapítják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában