Nemzetpolitika

2018.06.02. 21:02

Felavatták az Apáczai-gimnázium felújított épületét Kolozsváron

Hálaadó istentisztelet és ünnepség keretében felavatták szombaton a kolozsvári Apáczai Csere János Gimnáziumnak a magyar állam támogatásával kibővített, felújított épületét. 

Kolozsvár, 2018. június 2. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Kató Béla erdélyi református püspök, a gimnázium egykori diákja és Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója (b-j) átadja a kibõvített, felújított kolozsvári Apáczai Csere János Gimnáziumot 2018. június 2-án. MTI Fotó: Kiss Gábor

A Farkas utcai református templomban tartott hálaadó istentisztelet után mondott köszöntőbeszédében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes lényegesnek tartotta, hogy a magyarság fel tudja-e ismerni: melyek azok a dolgok, amelyekről nem mondhat le, amelyekért akkor is vállalja a harcot, „ha fogytán a muníció”. Úgy vélte: a gyermekek jövője ilyen ügy.

A református leánygimnáziumnak az első világháború utáni felépítését, majd a kommunista államosítás utáni visszakövetelését és visszaszerzését felidézve köszönetet mondott a kolozsvári magyarságnak azért, hogy nem veszítette el a lényeglátását. Megjegyezte: csak e lényeglátás által történhetett meg, hogy a kolozsvári magyarok kilátástalannak tűnő időben alapítottak iskolát, amikor az egész Kárpát-medencében magyar iskolákat zártak be, és amikor a romániai rendszerváltoztatás jószerével még le sem zajlott, a közösség azonnal visszakövetelte az iskoláját.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (elöl b) érkezik a kibővített, felújított kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium felavatására Kató Béla erdélyi református püspök, a gimnázium egykori diákja (k) és Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója (j) társaságában
MTI Fotó: Kiss Gábor

A miniszterelnök-helyettes azt kívánta, hogy az intézmény stabil építőköve legyen az erdélyi magyarság megmaradásának. Bánffy Miklósnak az iskolával kapcsolatos egykori üzenetét átfogalmazva kijelentette: ha az erdélyi magyarság megtartja bizakodó lelkületét, „a magyarság ügye is el van és el lesz intézve”.

Kató Béla református püspök, a gimnázium egykori diákja is azt hangoztatta, hogy az egyházkerület 1919-ben hozott döntést a leánygimnázium felépítéséről, amikor az erdélyi magyarság teljes bizonytalanságban élt. Az épület első része végül 1926-ban épült fel, majd egy évvel később újabb épületrésszel bővült. A püspök úgy vélte: az építkezés csak most, az új épületrész felépítésével fejeződött be.

A kibővített, felújított kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium belső udavra az átadás napján
MTI Fotó: Kiss Gábor

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az iskola névadója, Apáczai Csere János példáját idézte, aki a 17. században hazahozta Erdélybe a Nyugat-Európában szerzett tudását, és azon munkálkodott, hogy a szülőföldjét versenyképessé tegye. Úgy vélte: a versenyképes tudás átadására van szükség ma is, és az iskolabővítés a magyar közösség ez iránti elkötelezettségét jelzi. A politikus szerint a kolozsvári iskolaavató üzenet azoknak is, akik azt gondolják, hogy fel lehet számolni a kisebbségi oktatási intézményrendszert, akik a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumra, vagy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre (MOGYE) törnek.

Az építkezést a magyar állam 650 millió forinttal támogatta.

Borítóképünkön Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Kató Béla erdélyi református püspök, a gimnázium egykori diákja és Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója (b-j) átadja a kibővített, felújított kolozsvári Apáczai Csere János Gimnáziumot.

MTI Fotó: Kiss Gábor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában