sosem megelégedni

2018.06.11. 16:14

A tanodákban gyökereket kapnak a hátrányos helyzetű fiatalok

Az országszerte 275 ilyen intézmény legfontosabb feladata, hogy segítsenek a gyerekeknek kitérők nélkül bejárni az életútjukat.

A tanodákban olyan gyökereket kapnak a fiatalok, amelyek városukhoz és Magyarországhoz kötik őket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, egy felújított tanoda átadásán.

Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára a IV. kerületi Rácz Gyöngyi Közösségi Központban arról beszélt, a tanodákban olyan gyökereket kapnak a fiatalok, amelyek városukhoz és Magyarországhoz kötik őket. Országszerte már 275 tanoda működik, amelyek közül szeretnék kiemelni az olyan színvonalas munkát végzőket, mint az újpesti. Kiemelte, a tanodák legfontosabb feladata, hogy segítsenek a gyerekeknek kitérők nélkül bejárni az életútjukat.

A tanoda vezetőinek megköszönte, hogy „sosem elégszenek meg azzal, ami van”, hanem mindig egy kicsit többre vágynak azok érdekében, akikért dolgoznak. Ez a hozzáállás ráragad a gyerekekre is, és ők is mindig egy kicsit többet akarnak majd, nemcsak maguk miatt, hanem másokért is – tette hozzá a helyettes államtitkár.

Kitért arra is, hogy a IV. kerületi intézményben hagyományteremtés zajlik, mivel az épületben megtekinthető helytörténeti gyűjtemény a múltra emlékeztet, ugyanakkor megmarad a most ott tanuló diákok keze nyoma is.

A gyűjtemény azt üzeni, hogy cigányok és nem cigányok mindig tudtak becsületesen, rendesen, egymás mellett élni, és csak az számított, amit „letettek az asztalra” – fogalmazott Langerné Victor Katalin.

Molnár István Gábor, az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, négy évvel ezelőtt keresték meg a minisztériumot, hogy szeretnének egy helytörténeti gyűjteményt létrehozni, ehhez pedig támogatást is kaptak.

Később Újpest önkormányzata jóvoltából tornaterem létesült az épületben, amelyet aztán kívülről is felújítottak – fűzte hozzá. A tanodáról elmondta, nem csak cigányokat várnak, mindenkit befogadnak, aki tanulni szeretne, ennek a hozzáállásnak köszönhetően pedig az idei tanévben 30-ról 70 fölé emelkedett az ott tanuló gyerekek száma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában