Hadházy árulása

2018.04.06. 14:37

Szakadás fenyegeti az LMP-t

Vona ölébe lökik a pártot.

Budapest, 2017. január 15. Szél Bernadett és Hadházy Ákos, az LMP újraválasztott társelnökei sajtótájékoztatót tartanak a párt kongresszusának szünetében a IX. kerületi Lurdy Házban 2017. január 15-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Pártszakadáshoz közeli állapotba került az LMP – értesült a Pesti Srácok hírportál egy informátorától. A párt belső ügyeit ismerő forrás szerint kibékíthetetlen ellentét alakult ki az ellenzéki összefogást, így a Jobbik javára történő visszaléptetéseket szorgalmazó, sokak szerint Simicska Lajos zsebében lévő Hadházy Ákos, valamint a párt „különutas” politikája mellett kitartó tagok között. Úgy tudjuk, emiatt a párton belül petíció is indult Hadházy Ákos ellen, ezt azonban maga a társelnök és Kanász-Nagy Máté szóvivő tagadja.

A Pesi Srácok először március közepén írt arról, hogy egy ideje belső ellentét feszíti az LMP-t. Egyre nagyobb ugyanis a szakadék a párt „különutas” politikáját – azaz a 2018-as választáson való egyedül indulást – szorgalmazók, illetve a kormányváltás érdekében a többi ellenzéki párt, köztük a Jobbik és az MSZP-DK javára való visszalépéseket sürgetők tábora között.

Az LMP kongresszusa először 2012-ben fogalmazta meg azt – a főként Schiffer András alapító, volt elnök által képviselt – felfogást, hogy a párt nem hajlandó együttműködni más parlamenti formációkkal. Akkor ez pártszakadáshoz, Karácsony Gergely és a Párbeszéd Magyarország kiválásához vezetett, de 2014-ben így is sikerült megugrani az 5 százalékos küszöböt. Ez megerősítette az LMP-t, főleg Szél Bernadettet, így egy későbbi kongresszusi határozatban újra az önállóság mellett tették le a voksukat.

Csakhogy a hódmezővásárhelyi önkormányzati választás nyomán felerősödött az a választói akarat, hogy a kormányváltás érdekében fogjanak össze az ellenzéki pártok. Ezért március közepén az LMP Országos Politikai Tanácsa arra kérte a párt elnökségét, hogy ha a 106 jelöltet állító ellenzéki pártok mindegyike hajlik a megegyezésre, akkor az LMP tartson rendkívüli kongresszust a témában. Vagyis, ha létrejön egy széleskörű összefogás az ellenzéki pártok között, akkor az LMP tárgyaljon az esetleges visszaléptetésekről.

Hadházy Ákos erre hivatkozva szorgalmazza az együttműködést és a visszaléptetéseket, olyannyira, hogy szerdán azt írta a Facebook-oldalán, hogyha nem lesz országosan megállapodás az ellenzéki pártok között, péntek délután hajlandó egyoldalúan visszalépni Szekszárdon az egyéni jelöltségtől. Azon azonban érdemes elgondolkodni, hogy Hadházy Ákos, egy párt társelnöke, aki országosan ismert és még némi támogatottsággal is bír, vajon meghoz-e egy ilyen nagylelkű gesztust csak és kizárólag az LMP Országos Politikai Tanácsának döntése miatt, főleg azok után, hogy a nagy ellenzéki összeborulás – látszólag legalább is – megbukott.

Itt érdemes felidézni, hogy mi történt pár hónappal ezelőtt: januárban Hadházy Ákos Facebook-posztban ismerte el, hogy kétszer is találkozott Simicska Lajossal és legidősebb fiával, Simicska Ádámmal, akikkel politikai kérdésekről egyeztetett. Nem sokkal később a Ripost írta meg és támasztotta alá fotókkal, hogy Hadházy Ákos Vona Gáborral, valamint Simicska Lajossal és bizalmi embereivel, Schlecht Csabával és Faragó Csabával tárgyalt egy dunai hajón. Arról már az Index írt, hogy a találkozón állítólag szóba került az LMP finanszírozása, valamint a Simicska-birodalom médiatámogatása is. Csakhogy minderről feltehetően nem értesítették az LMP tagságát, mint ahogy valószínűleg arról sem, hogy ezután szorosabbra fűzik a zöldpárt és az egykori radikális Jobbik kapcsolatait. A Ripost akkor azt írta, a párton belül az is felmerült, hogy Hadházy Ákost korábban is Simicskáék küldték a pártba, hogy előkészítsen egy hatalomátvételt. Sokan politikai puccsnak minősítik a történteket és puccsistának tartják Hadházyt. Emlékezetes az is, hogy a Jobbik lebukott egy hangfelvétellel, amikor pénzt kínáltak a kiskunhalasi LMP-s jelölt visszalépéséért. Azóta az LMP több körzetben is visszalépett a Jobbik javára, miközben egyelőre semmiféle (nyilvános) ellentételezést nem kaptak a gesztusaikért.

Miközben tehát a Simicska Lajoshoz hű Hadházy Ákos az ellenzéki összefogást mímelve igyekszik visszalépésre bírni az LMP-seket – természetesen főként a jobbikos jelöltek javára -, aközben Szél Bernadett vagy Ungár Péter igyekszik a párt önállóságát legalább részben megőrizni.

Szél Bernadett rendszeresen erős LMP-ről beszél, aminek feltétele lenne, hogy a lehető legtöbb helyen versenyben tudják tartani jelöltjeiket. Ez annál is inkább fontos lenne, mert sokan nem értenek egyet Hadházy és Simicska elképzeléseivel: néhány hete például Takács Lajos országgyűlési képviselőjelöltjük nyilatkozta azt az Echo Televízióban, hogy ha tudja előre, hogy koordinálni kell más pártokkal, akkor nem indul.

Az LMP belső ügyeit jól ismerő informátor szerint mára már odáig fajult a Hadházy Ákos elleni tiltakozás, hogy a párton belül aláírásgyűjtés is indult ellene. A pattanásig feszült helyzet miatt pártszakadás közeli állapot alakult ki, ezt a feszültséget azonban a párt – érthető módon – a vasárnapi választásig igyekszik a szőnyeg alá söpörni. A konfliktusról a párt szóvivőjét is megkérdeztük: Kanász-Nagy Máté tagadta a petícióról szóló hírt, állítása szerint még csak szándék sincs ilyesmire.

„Akinek nem tetszik ez a politika, azokat a személyeket a Fideszben és a Fidesz környékén kell keresni” -

mondta a szóvivő, aki arról is beszélt, az LMP a leginkább ellenálló bármilyen befolyásszerzési kísérlettel szemben. Hozzátette: „Az is bizonyítja ezt, hogy az LMP az egyetlen komolyan vehető ellenzéki párt, aki semmilyen oligarchával nem rendelkezik, nincs oligarchának befolyása a pártban.”

A szóvivő Hadházy Ákosnak az összefogást, Szél Bernadettéknek pedig az egyedül indulást szorgalmazó kijelentéseivel kapcsolatban úgy fogalmazott: nincs ellentét a két politikus nyilatkozatai között: az LMP szeretett volna egy széleskörű megegyezést, ami nem jött össze, de nem tettek le róla, hogy még összejöjjön (mint ismert, a visszalépésekre holnap 11-ig van lehetőség.) Ha korrekt ajánlatot tesznek az ellenzéki pártok egymásnak, akkor elképzelhetőek még visszalépések.

Hadházy Ákos esetleges visszalépéséről pedig azt mondta: tudnak a társelnök szándékáról, hiszen erről Hadházy előzetesen már egyeztetett a párton belül. Kanász-Nagy Máté szerint valóban lehet számítani a visszalépésre, ugyanakkor hozzátette, „holnapig még van néhány óra, hátha összejön valami megegyezés”, és végül nem kerül rá sor.

Borítóképünkön Szél Bernadett és Hadházy Ákos, az LMP társelnökei egy sajtótájékoztatón

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában