megindult a békemenet

2018.03.15. 13:19

A forradalom hőseire emlékezett a CÖF-CÖKA a Gazeta Polska klubjaival

A 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezett a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) a lengyel Gazeta Polska civil klubjaival csütörtökön Budapesten, a Bem József téren.

Budapest, 2018. március 15. Résztvevõk gyülekeznek a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetén a Bem rakparton 2018. március 15-én. MTI Fotó: Sóki Tamás

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Sóki Tamás

Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumi elnöke azt mondta: 1848-49-ben és 1956-ban a két nép vállvetve küzdött a szabadságért, majd 1989-90-ben egymást segítve „söpörték ki a szovjet gyarmatosítókat”. Most mindkét népnek a brüsszeli bürokrácia és az ultraliberális ideológia ellen kell megvédenie magát – tette hozzá.

A kérdés 1848 óta nem változott: „rabok legyünk vagy szabadok” – mondta Csizmadia László.

A továbbiakban arról szólt, hogy

elutasítják a migránsok kvóta szerinti betelepítését, és megvédik a kétezer éves keresztény civilizációt és kultúrát.

Meg akarjuk védeni asszonyainkat, gyermekeinket, unokáinkat, „ha kell, tűzzel-vassal” – fogalmazott Csizmadia László.

Kitért arra, a magyar nép és parlamentje támogatta, hogy Orbán Viktor kormányfő vétózza meg a Lengyelország ellen készülő uniós eljárást, erre a tömeg lengyelül „köszönöm” kiáltással válaszolt.

Az ünnepségen felolvasták a lengyel miniszterelnök levelét, amelyben Mateusz Morawiecki köszöntötte a megemlékezés lengyel és magyar résztvevőit. A lengyel kormányfő a levélben arról írt, hogy a két ország közötti jó viszony a közös történelmen és a politikai kapcsolatokon túl az olyan civil kapcsolatoknak is köszönhető, mint amilyet a CÖF-CÖKA és a Gazeta Polska klubok aktivistái ápolnak egymással. Kitért arra, Bem József emléke azokat a történelmi pillanatokat idézi föl, amelyek 1848-49-ben és 1956-ban is erősítették a két nép barátságát, és egymás iránti tiszteletünk egyre erősödik.

„Isten, áldd meg Lengyelországot, Isten, áldd meg Magyarországot!”

- fejezte be levelét a lengyel miniszterelnök.

Tomasz Sakiewicz, a Gazeta Polska főszerkesztője azt hangsúlyozta, a mai Európának a szabad nemzetek Európájává kell válnia. Közölte, Magyarország szuverén államként megerősítette az Európai Unióban elfoglalt pozícióját, és immár két éve Lengyelország is követte ezen az úton. Mindennek nyomán pedig a visegrádi együttműködést is sikerült helyreállítani – fűzte hozzá.

Úgy fogalmazott, ma elmondhatjuk az „európai diktátoroknak”: ha közös Európát akarnak látni, jöjjenek Budapestre, és nézzék meg, hogy csinálják ezt a lengyelek és a magyarok.

A főszerkesztő az ünnepség résztvevőit meghívta a lengyel függetlenség 100. évfordulója alkalmából tartandó idei ünnepségekre, majd „Éljen a független Lengyelország, éljen a független Magyarország, éljen a független nemzetek Európája!” felkiáltással zárta a beszédét.

A megemlékezés végén a résztvevők megkoszorúzták Bem József szobrát.

Borítókép: Résztvevők gyülekeznek a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetén a Bem rakparton 2018. március 15-én.

MTI Fotó / Sóki Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában