a vöröslistás

2017.10.13. 18:23

Nyolc év börtönt kapott a „korrupt királynő”

Kína egyik legkeresettebb bűnözője volt.

Első fokon kenőpénz elfogadásának és sikkasztásnak a vádjával egy kelet-kínai bíróság Jang Hsziu-csut, aki több mint 13 éven át volt a legkeresettebb kínai szökevény – jelentette az állami média pénteken az MTI-nek.

A bíróság ezenkívül 800 ezer jüanos (31,6 millió forintos) pénzbüntetést rótt ki Jangra, továbbá elrendelte illegálisan szerzett, 26,4 millió jüannyi (több mint egymilliárd forintnyi) értékű javainak elkobzását.

A kelet-kínai Csöcsiang tartomány székhelyén, Hangcsou népbíróságán tartott tárgyaláson Jang elismerte bűnösségét és nem élt a fellebbezés jogával. A bíróság Jangnak az eredetileg kiszabni szándékozott büntetését arra hivatkozva csökkentette, hogy a nő önként adta fel magát és beismerte bűneit.

Jang 1995 és 1998 között a kelet-kínai Vencsou város alpolgármestere, később építésügyi hivatalának igazgatóhelyettese volt. A szülőhelyén „korrupt királynőnek” nevezett Jang 1996-ban ötemeletes épületet vásárolt 5 millió dollárért (akkori értékén 1,4 milliárd forintért) a New York-i Manhattanben.

A kínai hatóságok 40 millió dolláros (10,4 milliárd forintos) sikkasztás gyanújával vizsgálódni kezdtek ellene, ezért Jang 2003-ban elhagyta Kínát. Hongkong, Szingapúr, Franciaország, Hollandia és Olaszország után végül 2014-ben az Egyesült Államokban telepedett le, ahol a következő évben menedékkérelmet nyújtott be. Az amerikai hatóságok nem adtak neki menekültstátuszt, sőt – együttműködve a kínai hatóságokkal – befagyasztották vagyonát. Tavaly novemberben önként feladta magát a kínai hatóságoknak.

Jang a legkeresettebb kínai szökevény volt az Interpol 2015-ös vörös listáján.

Borítókép: Jang Hsziu-csut rendőrök kísérik 2016 november 16-án AFP / YIN GANG / XINHUA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!