csillagok háborúja

2018.09.21. 12:41

Lelassulnak a dolgok a messzi-messzi galaxisban

Azért nem kell annyira megijedni.

„Némi lassulásra” számíthatnak a Star Wars-filmek rajongói a széria következő részeinek és a Csillagok Háborúja-univerzumhoz tartozó különálló filmek megjelenésében is – mondta el a Bob Iger, a Disney vezetője a The Hollywood Reporter című filmes portálnak.

A csütörtökön közölt interjúban Iger felidézte, hogy a Star Wars: Az utolsó Jedik és a Solo: Egy Star Wars-történet mindössze öt hónap különbséggel érkeztek a mozikba.

Ám míg Az utolsó Jedik világszerte 1,33 milliárd dollár (365 milliárd forint) bevételt hozott és a kritikusok tetszését is elnyerte, a Solo jelentősen elmaradt a várakozásoktól, mindössze 392 millió dollár globális bevételt produkált szemben a 250 millió dolláros gyártási költségekkel, valamint a kritikusok részéről is langyos fogadtatásra lelt.

„Az időzítés az én döntésem volt és ahogy most visszatekintek, azt gondolom, hogy vállalom a felelősséget a hibáért, amely az volt, hogy túl sok minden túl gyorsan jelent meg”

- mondta Iger.

Hozzátette: „a rajongók némi lassulásra számíthatnak, de ez nem azt jelenti, hogy nem fogunk filmeket készíteni”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!