Forma-1

2018.08.16. 21:20

Megvan Alonso utódja a McLarennél

A Forma-1-es McLaren csapat csütörtökön bejelentette, hogy a spanyol Carlos Sainz Jr. váltja honfitársát, az idény végén visszavonuló, kétszeres világbajnok Fernando Alonsót.

A brit istálló közleménye szerint a Renault-tól érkező 23 éves pilóta „több évre szóló” szerződést írt alá, a pontos időtartamát és az anyagi részleteket nem hozták nyilvánosságra.

„McLaren-szurkoló vagyok, amióta az eszemet tudom. Ez egy nagyszerű név a sportban, hihetetlen múlttal.

Akik az évek során ebben a csapatban versenyeztek, a Forma-1 hősei közé tartoznak. Természetesen Fernando az egyik, így különös érzés, hogy én foglalhatom el a helyét” – nyilatkozta Sainz, aki jelenleg a Red Bull pilótája, de kölcsönben a Renault-nál szerepel. Az már korábban ismertté vált, hogy jövőre az ausztrál Daniel Ricciardo a Red Bulltól a Renault-hoz igazol a német Nico Hülkenberg mellé.

Sainz 2015-ben mutatkozott be a Forma-1-ben a Toro Rosso színeiben.

Legjobb idénye a tavalyi volt, amikor 16 futamot az olasz, négyet pedig a francia istálló színeiben teljesített, és az év végén kilencedik helyen zárta a pontversenyt. Csapattársa a McLarennél a belga Stoffel Vandoorne vagy a brit Lando Norris lesz jövőre.

Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója úgy fogalmazott, már régóta szemmel tartották Sainzot, akit a fiatal generáció egyik legtehetségesebb versenyzőjének tartanak.

A kétszeres világbajnok Alonso kedden jelentette be, hogy 17. szezonjának végén távozik az F1-ből. Eddig 303 futamon indult, 22 alkalommal rajtolt az első helyről, 32-szer győzött, és 97-szer állt a dobogóra. Amikor 2005-ben először lett világbajnok, ő volt a szakág történetének legfiatalabb vb-győztese, egy évvel később pedig megvédte címét. A jelenlegi szezonban 12 futam után a pontverseny kilencedik helyén áll.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában