Focivébé 2018

2018.05.24. 10:24

Kihagyják az oroszokat a doppingellenőrzésekből

A FIFA szerint így garantálható, hogy a doppingbotrányban leginkább érintett oroszok nem manipulálják majd az eredményeket.

Helyi szakemberek nem vesznek részt a június 14-én kezdődő oroszországi labdarúgó-világbajnokság doppingellenőrző programjában.

„Az alapvető cél az, hogy a FIFA az első pillanattól az utolsóig orosz közreműködés nélkül bonyolítsa a doppingellenőrzéseket. Ez azt jelenti, hogy már a játékosokat a pályáról lekísérő személyeket is a FIFA jelöli ki, nem a házigazdák”

- mondta Michel D'Hooghe, a FIFA orvosi bizottságának vezetője a Times című lapnak, hozzátéve: azzal nyugtatta a oroszokat, hogy ha valami hiba történik, most először nem őket fogják kritizálni, az nem az ő felelősségük lesz.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megrendelt és Richard McLaren kanadai sportjogász által vezetett 2016-os vizsgálat azt tárta fel, hogy több mint ezer orosz sportoló pozitív doppingtesztjét tussolták el egy ötéves időszak alatt. Az érintett sportágak között volt a futball is. Oroszország a McLaren-jelentés néhány megállapítását elismerte, a központilag irányított doppingprogram létezését azonban folyamatosan tagadja.

A július 15-ig tartó világbajnokság mérkőzéseinek 11 orosz város – Moszkva, Szentpétervár, Szocsi, Kazany, Szaranszk, Kalinyingrád, Volgográd, Rosztov-Don, Nyizsnyij Novgorod, Jekatyerinburg és Szamara – 12 stadionja ad otthont.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában