Szahíri Nagydíj

2020.12.05. 20:11

Bottasé a pole pozíció, Russell a második

Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte a Forma-1-es Szahíri Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzõje ünnepel, miután megnyerte a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Szahíri Nagydíjának idõmérõ edzését a szahíri pályán 2020. december 5-én. A futamot december 6-án rendezik.

Forrás: MTI / EPA

Fotó: Tolga Bozoglu

A 31 éves pilótának ez az idei ötödik és pályafutása 16. pole pozíciója.

Bottas mögött csapattársa, a koronavírussal fertőzött, immár hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont helyettesítő brit George Russell zárt másodikként, míg harmadikként Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett.

Russell mindössze 26 ezredmásodperccel maradt el a leggyorsabb körében Bottastól, és Forma-1-es pályafutása során, azaz 36 versenyhétvége után először „kapott ki” az időmérőn aktuális csapattársától.

A monacói Charles Leclerc remek köridőt teljesített a gyenge Ferrarival, és negyedik lett, míg az orosz Danyiil Kvjat a hatodik rajtkockába kvalifikált az Alpha Taurival.

Az F1-ben most bemutatkozó versenyzők közül a Russellt a Williamsnél helyettesítő brit Jack Aitken a 18., míg az elmúlt vasárnap elszenvedett balesete után felépülőben lévő Romain Grosjeant „pótló” brazil Pietro Fittipaldi a Haas volánja mögött a 20. lett az időmérőn.

A 87 körös Szahíri Nagydíj vasárnap 18.10 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:

Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

George Russell (brit, Mercedes)

2. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

3. sor:

Sergio Pérez (mexikói, Racing Point)

Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri)

4. sor:

Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)

Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)

5. sor:

Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

Lance Stroll (kanadai, Racing Point)

6. sor:

Esteban Ocon (francia, Renault)

Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)

7. sor:

Sebastian Vettel (német, Ferrari)

Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

8. sor:

Lando Norris (brit, McLaren)

Kevin Magnussen (dán, Haas)

9. sor:

Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

Jack Aitken (brit, Williams)

10. sor:

Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

Pietro Fittipaldi (brazil, Haas)

Forrás: MTI

Borítókép: Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője ünnepel, miután megnyerte a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Szahíri Nagydíjának időmérő edzését a szahíri pályán 2020. december 5-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában