MLS

2020.07.18. 09:45

A kettős emberelőny győzelmet ért Sallói Dániel csapatának

A Sporting Kansas City 3-2-re legyőzte a Colorado Rapids gárdáját az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) rendhagyó szezonjának alapszakaszában.

A Sporting első mérkőzésén úgy kapott ki 2-1-re, hogy a 91. percben még 1-0-ra vezetett. Az együttes a pénteki játéknapon a Colorado ellen fordulatos meccset vívott: a második félidő közepén már emberelőnyben tudott fordítani, majd az ellenféltől hiába állítottak ki még egy embert, a Rapids a hajrában egyenlített.

A Kansas City győztes találatát a 91. percben szerezte.

Sallói Dániel – akit az első meccsen a 94. percben cseréltek be – ezúttal nem lépett pályára.

A pandémia miatti kényszerszünetet követően a bajnokság alapszakasza – amely márciusban, mindössze két forduló után szakadt félbe – közel négy hónap után az orlandói Disney World szórakoztatóközpontban zajló tornával folytatódott. A csapatokat hat csoportra osztották, az együttesekre 16 játéknapon három csoportmérkőzés vár, amelyek beleszámítanak az alapszakaszba. Az FC Dallas és a Nashville FC a túl sok koronavírusos eset miatt nem indulhatott el.

A csoportokból 16 gárda jut az egyenes kieséses rájátszásba, melynek győztese indulási jogot szerez az észak- és közép-amerikai régió Bajnokok Ligájában. A döntőt augusztus 11-én rendezik, a torna összdíjazása 1,1 millió dollár.

A Sporting Kansas City legközelebb a keddi játéknapon lép pályára, és a Real Salt Lake együttesével találkozik, amely két mérkőzése után veretlenül áll a D csoport élén.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában