Szingapúri Nagydíj

2024.09.22. 16:39

Norris rajt-cél győzelemmel faragott a hátrányából

A 24 éves Norrisnak ez az idei és pályafutása során is a harmadik futamgyőzelme, mellyel hét pontot hozott az összetettben élen álló Max Verstappenen.

MW

Lando Norris, a McLaren brit pilótája nyerte a Szingapúri Nagydíjat

Forrás: AFP

Fotó: Mohd Rasfan

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon, ezzel hét pontot hozott az összetettben élen álló, címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappenen, a Red Bull holland pilótáján.

A McLaren első helyezett brit pilótája, Lando Norris, a második helyezett Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája, mellette pedig a harmadik helyezett Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája
Fotó: Mohd Rasfan / Forrás: AFP

A 24 éves Norrisnak ez az idei és pályafutása során is a harmadik futamgyőzelme.

Verstappen második lett, mögötte Norris csapattársa, az ausztrál Oscar Piastri ért célba harmadikként. Norris hátránya 52 pontra csökkent Verstappennel szemben hat futammal a szezon vége előtt.

Az F1-es pályafutása 350. futamát teljesítő, hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton (Mercedes) hatodik lett, míg a karrierje 200. nagydíján rajthoz álló Carlos Sainz Jr. (Ferrari) a hetedik pozícióban zárt.

A versenynaptárban 2008 óta szereplő szingapúri pályán - ahol 2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány miatt nem rendeztek viadalt - ez volt az első F1-es futam, amelyen egyszer sem kellett a pályára hajtania a biztonsági autónak.

A rajtnál Verstappen egy kicsit beragadt, így Norrisnak a vártnál könnyebb volt megtartania a vezető pozíciót. Hamilton az első féktávon majdnem megtámadta Verstappent, de végül besorolt harmadiknak a holland címvédő mögé.

A folytatásban Norris körről körre növelni tudta előnyét az élen, hátrébb pedig "vonatozás" kezdődött, az élmezőnyben száguldók közül senki nem kockáztatott túlzott mértékben.

A kerékcserék sorát a lágy gumikeverékkel startoló Hamilton kezdte meg a 18. körben, jóval később, a 30. körben következett Verstappen, Norris pedig egy körrel később kapott friss abroncsokat. A McLaren brit versenyzőjének eddigre olyan nagy előnye volt már, hogy simán visszaállt az élre, majd miután a mezőnyből mindenki új gumikat kapott, rendeződött a sorrend.

A 40. körben így Norris változatlanul vezetett, mögötte Verstappen száguldott másodikként jelentős, több mint 22 másodperces hátránnyal. A harmadik pozíciót Hamilton elveszítette, mert nem működött jól az autóján a kemény keverékű gumi. A dobogós helyet George Russell "örökölte meg" mercedeses csapattársától, viszont a másik McLarent vezető Piastri nagy lendülettel érkezett mögötte.

A hajrának Piastri már harmadikként vághatott neki, mert viszonylag könnyen meg tudta előzni Russellt, ennek köszönhetően üldözőbe vehette Verstappent, aki több mint 18 másodperccel volt előtte 17 körrel a leintés előtt.

A sorrend viszont a dobogós helyeken már nem változott, Norris magabiztosan diadalmaskodott, Verstappen a dobogón ünnepelhette 180. Red Bull-os F1-es futamát, Piastri pedig fontos pontokat szerzett a konstruktőri vb-pontversenyben élen álló McLarennek.

Verstappen immár sorozatban a nyolcadik futamon maradt nyeretlen, legutóbb június 23-án, Barcelonában diadalmaskodott a Spanyol Nagydíjon. Norris és Piastri ebben a szezonban minden eddigi hétvégén pontszerző volt, rajtuk kívül ezt senki más nem mondhatja el magáról a mezőnyből.

A világbajnoki idény egy hónap szünet után, október 20-án az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik az austini Texasban.

A vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján):

1. Lando Norris (brit, McLaren) 1:40:52.571 óra

2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 20.945 másodperc hátrány

3. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 41.823 mp h.

4. George Russell (brit, Mercedes) 1:01.040 perc h.

5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:02.430 p h.

6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:25.248 p h.

7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:36.039 p h.

8. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1 kör h.

9. Nico Hülkenberg (német, Haas) 1 kör h.

10. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1 kör h.

leggyorsabb kör: 1:34.486 perc (Daniel Ricciardo, RB, 60. kör)

pole pozíció: Norris

A vb-pontversenyek állása 18 futam után (még 6 van hátra):

versenyzők:

1. Verstappen 331 pont

2. Norris 279

3. Leclerc 245

4. Piastri 237

5. Sainz 190

6. Hamilton 174

7. Russell 155

8. Pérez 144

9. Alonso 62

10. Hülkenberg 24

11. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 24

12. Cunoda Juki (japán, RB) 22

13. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 12

14. Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) 12

15. Pierre Gasly (francia, Alpine) 8

16. Oliver Bearman (brit, Ferrari/Haas) 7

17. Kevin Magnussen (dán, Haas) 6

18. Esteban Ocon (francia, Alpine) 5

19. Franco Colapinto (argentin, Williams) 4

csapatok:

1. McLaren 516 pont

2. Red Bull 475

3. Ferrari 441

4. Mercedes 329

5. Aston Martin 86

6. RB 34

7. Haas 31

8. Williams 16

9. Alpine 13

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!