Wimbledon

2019.07.09. 20:02

Elődöntős lett a Babos, Mladenovic páros

Az első helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős bejutott a legjobb négy közé a wimbledoni teniszbajnokság női párosversenyében.

A duó eredetileg nyolcaddöntőt játszott volna kedden, de ellenfele – az Alize Cornet, Petra Martic francia, horvát páros – sérülése és visszalépése miatt már a legjobb nyolc között vívott mérkőzést.

Az első szettet a hetedikként rangsorolt Nicole Melichar, Kveta Peschke amerikai, cseh kettős nyerte a negyeddöntőben, a folytatásban azonban már Babosék irányítottak. Ugyanolyan gyorsan kiegyenlítettek, mint ahogy hátrányba kerültek, majd a döntő játszmában korán brékelőnyt szereztek. Hét játékig őrizték is ezt az előnyt, de ekkor a rivális nyerte el az ő adogatásukat, majd 7:7-ig fej fej mellett haladtak a felek. Ekkor újabb brék következett, Babosék ismét előnybe kerültek, a szervajátékukban pedig 40-0-nél három meccslabdához jutottak, és ezek közül a harmadikat kihasználták. A meccs 2 óra 8 percig tartott.

Az idén Australian Open-döntős, Roland Garros-győztes magyar, francia duó tavaly a legjobb nyolc között búcsúzott a füvespályás londoni tornán. A női párosban kétszeres Grand Slam-győztes Babos Tímea Wimbledonban eddig kétszer döntőzhetett ebben a számban, de 2014-ben Mladenoviccsal, majd 2016-ban a kazah Jaroszlava Svedovával is alulmaradt.

Eredmény (női páros, negyeddöntő):

Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 1.)-Nicole Melichar, Kveta Peschke (amerikai, cseh, 7.) 2:6, 6:2, 9:7

Forrás: MTI

Borítókép: Babos Tímea (szemben) és partnere, Kristina Mladenovic (háttal) egy korábbi mérkőzések

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában