még beérhet

2018.11.24. 11:08

Xavi nem sok esélyt lát Neymar visszatérésére

Korábbi csapattársa szerint Neymar egyhamar nem igazol újra a Barcához.

Neymar of Barcelona hugs with Xavi Hernandez during the Spanish Championship Liga football match between FC Barcelona and Levante on February 15, 2015 at Camp Nou stadium in Barcelona, Spain. Photo Bagu Blanco / DPPI

Forrás: AFP/DPPI

Fotó: Bagu Blanco

A spanyol sportsajtóban az utóbbi időben gyakran lehetett olvasni arról, hogy a brazil klasszis a nyáron visszaigazolhat az FC Barcelonához, ám Xavi úgy véli, ennek esélye a nullával egyenlő – írja a Nemzeti Sport.

„Nem gondolom, hogy erre sor kerül. Nem túl barátságos körülmények között távozott, ezért sem hiszem, hogy napirenden lenne a visszavásárlása. Nem látok rá esélyt, hogy ez megtörténjen – mondta határozottan Xavi a Cadena SER rádióállomásnak. – Nincs kétség a képességei felől, ha beérik, közel lesz ahhoz, hogy elérje Lionel Messi és Cristiano Ronaldo szintjét, de az ő ügye összetettebb kérdés ennél.”

A 38 éves Xavi annak idején többek között nyolc bajnoki címet és négy Bajnokok Ligáját nyert a Barcelonával, 2015 óta pedig a katari al-Szadd játékosa.

Borítókép: Neymar és Xavi az FC Barcelona játékosainként 2015-ben, a spanyol ligában

Bagu Blanco / DPPI/AFP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában