serie a

2018.09.24. 14:40

A legkeményebb ellenfél vár Nagy Ádámékra

Nagy Ádám együttese látogat szerdán a címvédő és listavezető Juventushoz az olasz labdarúgó Serie A hatodik fordulójában, s nagy meglepetés lenne, ha éppen a Bolognával szemben szakadna meg a torinóiak győzelmi sorozata.

Fotós: NurPhoto

Massimiliano Allegri csapata vasárnap a 81. percig képtelen volt betalálni az újonc Frosinone hálójába, ám a hajrában Cristiano Ronaldo és Federico Bernardeschi is gólt lőtt, így ötödik győzelmét is megszerezte a Juve, mely a bajnokságban egyedüliként százszázalékos.

A Bologna négy kör során egyetlen pontot gyűjtött, vasárnap délután azonban bravúros győzelmet aratott az AS Roma ellen. A hétvégén először volt kezdő csapatában Nagy Ádám, aki végigjátszotta a fővárosiak elleni meccset, és könnyen elképzelhető, hogy Filippo Inzaghi vezetőedző a bajnoki címvédővel szembeni csatában is számít majd a játékára.

A találkozó esélyese egyértelműen a Juventus, amely legutóbb 2016 februárjában veszített pontokat a Bolognával szemben és 2011 februárja óta nem kapott ki tőle.

A második helyen álló Napoli, amely három ponttal marad el a Juventustól, szerdán este az újonc Parma ellen gyarapíthatja pontjai számát. A parmaiak eddig meglepően jól teljesítenek a szezonban, legutóbbi két mérkőzésüket megnyerték, és a 10. helyen állnak a tabellán. Ugyanakkor nagy meglepetés lenne, ha a nápolyi meccsen akár egy pontot is tudnának szerezni.

A hétközi forduló kiemelkedő meccsének a keddi nyitótalálkozó ígérkezik, melyen az Internazionale fogadja a Fiorentinát. A vendéglátók gyengén kezdték a szezont, ám a múlt hét nagyszerűen sikerült nekik: előbb a Tottenham Hotspur elleni Bajnokok Ligája-találkozón fordítottak az utolsó percekben, majd szombaton a Sampdoria vendégeként harcolták ki a győzelmet a 94. percben szerzett góllal. A firenzeiek 10 ponttal a harmadik helyen állnak.

Serie A, 6. forduló:

kedd:

Internazionale-Fiorentina 21.00

szerda:

Udinese-Lazio 19.00

Atalanta-Torino 21.00

Cagliari-Sampdoria 21.00

Genoa-Chievo 21.00

Juventus-Bologna 21.00

Napoli-Parma 21.00

AS Roma-Frosinone 21.00

csütörtök:

SPAL-Sassuolo 19.00

Empoli-AC Milan 21.00

A tabella:

1. Juventus 5 11- 4 15 pont

2. SSC Napoli 5 9- 7 12

3. Fiorentina 5 11- 3 10

4. Sassuolo 5 12- 8 10

5. Lazio 5 7- 5 9

6. SPAL 5 4- 4 9

7. Udinese 5 6- 4 8

8. Sampdoria 5 9- 2 7

9. Internazionale 5 6- 4 7

10. Parma 5 6- 5 7

11. Genoa 4 7-10 6

12. Atalanta 5 9- 8 5

13. AC Milan 4 7- 7 5

14. AS Roma 5 7- 9 5

15. Torino 5 5- 7 5

16. Cagliari 5 4- 7 5

17. Empoli 5 4- 6 4

18. Bologna 5 2- 5 4

19. Frosinone 5 0-12 1

20. Chievo 5 5-13 -1

Borítókép: Ronaldo a Frosinone elleni meccsen

AFP / NurPhoto / Matteo Ciambelli

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!