Meghatározó életmű

2022.03.02. 06:40

60. születésnapját ünnepli a legendás rockzenész, Jon Bon Jovi

Az együttese eddig 130 millió albumot adott el, 2700 koncerten léptek fel több mint félszáz országban, 34 millió rajongó előtt.

Március 2-án lett 60 éves Jon Bon Jovi amerikai rockzenész, a nevét viselő együttes alapítója.

John Francis Bongiovi néven született a New Jerseyben fekvő Perth Amboy városkában.

Szülei mindketten az amerikai haditengerészetnél szolgáltak korábban. Tinédzser korától zenélt, és gyakran megfordult a The Power Station stúdióban, igaz, akkoriban még mindenesként. Időnként megengedték neki, hogy munkaidőn túl a mikrofon elé állhasson, amit azért annyira nem volt nehéz elérnie, mivel a tulaj a másod-unokatestvére volt. Hamarosan egy együttest is összehozott, amely gyorsan a közönség kedvence lett. Ebben a fülbemászó zene mellett jelentős szerepe volt Jon Bon Jovi megnyerő kinézetének és kisfiús mosolyának is.

A Bon Jovi debütáló albuma 1984-ben jelent meg, de igazán 3. lemezükkel robbantottak, megteremtve a pop-metál stílust.

Az 1986-ban a boltokba került Slippery When Wet egyedül az Egyesült Államokban 9 millió példányban kelt el és szupersztárrá tette a csapatot. A sikerért azonban keményen megdolgoztak, 30 daluk közül a koncerteken a közönséget tesztelve választották ki azt a tízet, amely végül a korongra került. Ezek közül a You Give Love a Bad Name, a Livin' on a Prayer és a Wanted Dead or Alive a slágerlistát is vezette. Az 1988-as New Jersey című albumuk már az eladási lista élén nyitott, erről két dal lett listavezető.

A lemez megjelenését másfél éves világ körüli turné, majd hosszú pihenő követte, de Jon Bon Jovi ezalatt sem tétlenkedett. A cowboy-romantika iránti vonzódását kiélve elkészítette A vadnyugat fiai című film második részének zenéjét, ebből nőtt ki Blaze of Glory című szólóalbuma. A dalt Oscar-díjra is jelölték, de végül nem nyert, viszont a Golden Globe-ot sikerült besöpörnie. A filmben rövid időre Jon is feltűnt. Ezen felbuzdulva belevágott a filmezésbe és jó néhány moziban szerepelt, 1997-ben pedig egy újabb szólólemezt is kiadott.

Együttese 1992-ben tért vissza

A Keep the Faith című album már eltávolodott az aréna-rocktól, de így is akadt rajta egy nagy sláger, a Bed of Roses. A következő lemez 1995-ben These Days, majd 2000-ben Crush címmel jelent meg, de aztán az új évezred elején a tagok jobbára saját vállalkozásaikkal voltak elfoglalva. A közönség néha lankadó figyelmét a 2002-es Bounce mellett egy koncertlemezzel, régi slágereik akusztikus feldolgozásával, illetve a bombasztikus című, 100.000.000 Bon Jovi Fans Can't Be Wrong, vagyis 100 millió Bon Jovi rajongó nem tévedhet négylemezes válogatással tartották ébren.

Új lemezeik sokak meglepetésére countrys beütésűek voltak, és 2006-ban a Bon Jovi el is nyerte a Grammy-díjat a Legjobb country duett kategóriában a Jennifer Nettles country-énekesnővel közösen előadott Who Says You Can't Go Home dallal. A Lost Highway 2007-ben 3. listavezető albumuk lett, 2009-ben pedig a Circle már a rockos gyökerekhez való visszatérést jelentette.

A Bon Jovi 2013-ban indult ismét világ körüli turnéra, amelynek végén nem csak 205 millió dolláros bevételt könyvelhettek el, hanem arra is büszkék lehettek, hogy 2008 és 2010 után ismét ők bizonyultak a legnépszerűbb koncertzenekarnak.

Az azóta eltelt évtizedet gitárosuk, Richie Sambora nélkül csinálták végig, de így is erősen teljesítettek, a 2016-os This House Is Not For Sale listavezető lett. Eddigi utolsó lemezük 2020-ban stílszerűen 2020 címmel jelent meg.

Az együttes eddig 130 millió albumot adott el, 2700 koncerten léptek fel több mint félszáz országban, 34 millió rajongó előtt, a Rock Dicsőségcsarnokába 2018-ban kerültek be.

Nem csak zenészként lehet rá felnézni

Jon Bon Jovi számtalan jótékonysági ügyet támogat, amelyek javára bőkezűen adakozik, alapítványa a hajléktalanság és a szegénység ellen küzd.

Saját bevallása szerint a zene és a film mellett érdekli a száguldás, a motorozás is, emellett a Princeton Egyetem díszdoktora is. A hölgyek számára azonban rossz hír, hogy a jóképű rockzenész, akit megválasztottak már a legszexibb rocksztárnak és a világ legszebb embereinek listájára is felkerült, 1989 óta boldog házasságban él diákkori szerelmével, a karateoktató Dorothea Hurley-vel, és négy gyermek édesapja.

Borítókép: AFP / Angela Weiss

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!