Senki többet? Harmadszor!

2021.06.26. 11:02

Újabb Churchill-festmény árvereztek el, csaknem kétmillió dollárért kelt el

Csaknem kétmillió dollárért árverezték el szerdán New Yorkban Winston Churchill egy festményét, amelyet a néhai brit miniszterelnök Arisztotélisz Onasszisz görög hajómágnásnak adott ajándékba. A The Moat, Breccles című tájkép 1,85 millió dolláros (543 millió forint) leütési ára megfelel a várakozásoknak.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az 1921-ben festett, vizesárkot fákkal ábrázoló olajképet Churchill negyven évig megtartotta magának, és csak négy évvel halála előtt, 1961-ben ajándékozta oda barátjának, Onasszisznak.

A világhírű hajómágnás olyan nagy becsben tartotta a képet, hogy díszhelyen, Chistina nevű luxusjachtja bárjában a pult mögött helyezte el, olyan nagy festők művei közt, mint Vermeer, Gauguin, El Greco vagy Pissarro.

Onasszisz 1975-ös halála után a jachtot eladták, berendezési tárgyai raktárba kerültek, és az örökösök csak nemrégiben döntöttek a festmény eladásáról.

A tájkép iránti érdeklődés felkeltése céljából a Phillips aukciósház felépítette a jacht bárjának mását New York-i kiállítótermében.

Március elején a Christie's egy londoni árverésén Churchill egy másik festménye, a Tower of the Koutoubia Mosque, amelyet Angelina Jolie bocsátott áruba, a becsült leütési ár négyszereséért, 8,285 millió dollárért (2,4 milliárd forint) kelt el.

Az egykori brit miniszterelnök lelkes amatőr festő volt, csaknem 500 képet készített, miután a negyvenes éveiben megismerkedett a festészettel.

Borítókép: Winston Churchill

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!