Legfontosabb a résztvevők egészsége

2020.04.22. 08:27

Más lesz az idei frankfurti könyvvásár, mint az eddigiek

A frankfurti könyvvásár szervezői egyelőre azt tervezik, hogy megtartják a hagyományos októberi rendezvényt, de azt máris közölték, hogy a vásár más lesz, mint az eddigiek.

Forrás: Shutterstock

A jelenlegi állás szerint megrendezzük a 72. Frankfurti Könyvvásárt, de hogy pontosan milyen formában, azt most még nem tudjuk megmondani. De az már biztos, hogy nagyon különleges vásár lesz

mondta kedden Kathrin Grün szóvivő.

A szóvivő szerint a legfontosabb a kiállítók és a látogatók egészsége, ezért a tervezésnél figyelembe veszik a tartomány és a szövetségi állam javaslatait is.

Előreláthatólag június közepére rajzolódhat ki világosabb kép

tette hozzá.

A koronavírus-járvány miatt Németországban augusztus végéig tilos nagy rendezvényeket tartani, de bizonytalan a későbbre tervezett események sorsa is, Münchenben például épp kedden fújták le az októberi sörfesztivált.

Az október 14-18-ra tervezett frankfurti könyvvásár díszvendége idén Kanada lesz.

Az irodalmi esemény tavaly 300 ezer látogatót vonzott.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!