fizethet

2020.01.20. 18:48

Megbírságolták egy Cannes-ban díjazott orosz-kazah film rendezőjét a többéves csúszásért

Az állami támogatást a filmalap nem követeli vissza a rendező-producertől.

Tetemes pénzbírsággal sújtották Oroszországban Szergej Dvorcevoj orosz-kazah filmrendezőt, amiért négyéves késéssel fejezte be Ayka című, Cannes-ban is díjazott filmjét, amelyhez állami támogatást is kapott.

Mint a kazahsztáni születésű rendező és producer egy interjúban bejelentette, 7,5 millió rubel (36,7 millió forint) bírságot szabott ki rá az Orosz Filmalap, mert a 2012-ben kezdett forgatást a tervezett kettő helyett hat év alatt fejezte be, szerinte részben a Moszkvát sújtó hóhiány miatt.

A mintegy 100 millió rubelből (490 millió forint) forgatott filmdrámához a filmalap 28 millió rubel (137 millió forint) támogatást folyósított. Az állami támogatást a filmalap nem követeli vissza a rendező-producertől. Dvorcevojt mindazonáltal sokkollta a büntetés, mert – mint mondta – szerzői filmről van szó, amelynek bevételei nem adnak fedezetet a pénzbírság kifizetésére.

Az orosz-kazah produkciót Oroszországban csak kevés moziban vetítették, alig több mint nyolcezren nézték meg, és a jegyek eladásából mindössze 12 millió forintnak megfelelő összeg folyt be.

A 2018-as cannes-i filmfesztiválon az Ayka főszereplője, az akkor 33 éves Szamal Eszljamova kazah színésznő kapta a legjobb női alakítás díját. A koprodukciós alkotás bejutott a 2019-es Oscar-díjra jelölt filmek szűkített – kilences – listájára is Kazahsztán színeiben.

Az Ayka egy Moszkvába bevándorolt fiatal kirgiz nőről, egy leányanyáról szól, akinek keményen meg kell küzdenie a túlélésért a hideg, behavazott orosz fővárosban. A film alapötletét az a szomorú statisztika szolgáltatta, miszerint 2010-ben kirgiz migráns munkásnők 248 kisbabát hagytak magukra a moszkvai szülészeteken.

Dvorcevoj, aki először bábáskodott producerként is egy film megszületésénél, elismerte, hogy nem tartották be a gyártási határidőket, évekkel elcsúsztak a forgatással, de szerinte részben például azért, mert Moszkvában két télen át is hiány volt természetes hóból, márpedig egy dokumentumjellegű filmnél nem alkalmazhattak műhót.

Késleltette a munkát az is, hogy a forgatókönyv 80 százalékban a forgatás napján, a főszereplővel együtt készült, és ez kiszámíthatatlanná tette a munkát.

Az 57 éves rendező, akinek korábbi filmje, a Tulpan című vígjáték a 2008-as cannes-i fesztiválon elnyerte a fődíjat a mustra második legfontosabb válogatásában, az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) című programban, most Észak-Oroszországban tervez újabb, ezúttal nyáron játszódó játékfilmet forgatni, és attól tart, hogy ismét beleesik egy hasonló csapdába, mert – mint rámutatott – a sarkvidékhez közeli tájakon igen rövidek a nyarak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!