2024.09.06. 11:31
Halálosan mérgező vodka került forgalomba
Hamisított vodkáról van szó. Az üvegek olyanok, mint az eredeti, de több palackból halálosan mérgező ipari hígítót mutattak ki.
2434424809
Fotó: OlegD
Figyelmeztetést adott ki a brit élelmiszer-biztonsági felügyelet (FSA), mert a Glen’s Vodka márkanév alatt hamisított italok kerültek forgalomba. Néhány ellenőrzött, 35 cl-es üvegben izopropil-alkoholt mutattak ki – írja az Origo.
Az izopropil-alkoholt alapvetően ipari hígítóként használják, a mérgező vegyület a szervezetbe jutva könnyen halált okozhat.
A riasztást a hatóság azt követően adta ki, hogy Glasgow-ban és Lanarkshire-ben is találtak hamisított termékeket. Az FSA figyelmeztetésében azt jelezte, hogy
a hamis vodkák, melyek tartalmaznak a halálos vegyületből, a megszokottól eltérő, intenzív szagot árasztanak, és az ízük is más, mint a valódi italoké.
A hatóság teljes Nagy-Britanniára kiadta a figyelmeztetést: azt kérik, mind az Angliában, Walesben, Észak-Írországban, s persze a Skóciában élő fogyasztók is legyenek óvatosak, ha Glen’s Vodka márkájú alkoholos italt vásárolnak.
A figyelmeztetés szerint vásárláskor érdemes ellenőrizni, hogy az üveg címkéje és talpa közötti felületen megtalálható-e az a kód, amelyet gyártáskor lézerrel maratnak az üvegbe. A márka eredeti termékein ugyanis ez megtalálható. Ettől függetlenül a palack tartalmát felbontás után is érdemes ellenőrizni, mégpedig szaglással:
a nagyon erős illatanyag ugyanis egyértelműen jelzi a vásárlónak, ha hamisítványt tart a kezében.
Egyúttal kérik, hogy amennyiben valaki hamis terméket vásárol, tárolja elzárva és tegyen bejelentést a helyi hatóságoknak, hogy könnyebb legyen megállapítani, milyen láncolatban juthatott a kiskereskedelembe a veszélyes vodka.
A vodkamárkát birtokló Loch Lomond Group az FSA figyelmeztetése után nyilatkozatot adott ki, melyet a BBC idéz. Abban megjegyzik, hogy elsődleges számukra vásárlóik biztonsága, és együttműködnek a hatóságokkal a veszélyes szeszes itallal kapcsolatos kérdésekben.
Ha valaki a következő tüneteket észleli magán vagy környezetében egy másik személyen, haladéktalanul orvoshoz kell fordulni, mert lehet, hogy fogyasztott a veszélyes anyagot tartalmazó hamisítványból: hányinger, hányás, hasi fájdalmak, légzéskimaradás, eszméletvesztés, kóma.
A szer veszélyes a szív- és érrendszerre is, ezért amennyiben valaki ilyen tüneteket tapasztal magán vagy a környezetében élőn, azonnal egészségügyi segítséget kell kérnie.
Krimi
- Repülés közben halt meg az utasszállító pilótája, kényszerleszállást kellett végrehajtani
- Beszakadt a föld egy óvodás kisfiú és édesanyja alatt – drámai pillanatokat rögzített a kamera
- Szörnyeteg szülők: rendszeresen verték és másoknak is engedték, hogy megerőszakolják a kiskorú gyerekeiket
- Halálos balesetet okozott egy sofőr, döbbenetes módon próbálta megúszni a számonkérést
- Hajmeresztő trükkel csengetett be a csaló: pénzzel és egy elcserélt szemüveggel távozott