Akár egy földrengés

2023.04.19. 06:16

Többen megsérültek, amikor részben összeomlott egy parkolóház Manhattanben (videó)

New Yorkban szerdán folytatták az egy nappal korábban összeomlott parkolóház átkutatását és a romok eltakarítását, a hatóságok minden járművet átkutatnak, hogy nem tartózkodott-e benne valaki a tragédia idején.

Tűzoltók mentenek a helyszínen

Forrás: Anadolu Agency via AFP

Fotó: Selcuk Acar

Kedden délután New York belvárosa, Manhattan déli részén (Lower Manhattan), a pénzügyi központ közelében omlott össze egy parkolóház, aminek nyomán legkevesebb egy ember meghalt és öten megsérültek. A hatósági beszámoló úgy fogalmazott, hogy

az épület emeletei egészen a pinceszintig „palacsintaszerűen” egymásra zuhantak, maga alá temetve parkoló járműveket.

A város építésügyi osztályának vezetője, Kazimir Vilenchik sajtótájékoztatóján elismerte, hogy a 2003-ban emelt épülettel összefüggésben legalább egy építésügyi hiányosságról tudomásuk van, amellyel kapcsolatban még 2010-ben kérelem is beérkezett, de azt nem közölte, hogy a hiányosságot kiküszöbölték-e. Elhangzott, hogy több érvényben lévő kivitelezési engedély is létezik az épületre, ezek egyike elektromos javításokra vonatkozik, ami zajlott a baleset idején.

A sajtójelentések szerint ugyanakkor az épülettel kapcsolatban a városi iratok tanúsága szerint már összesen 19 esetben állapítottak meg szabálysértést, amelyek közül négy a nyitott ügy, ahol a tulajdonos nem bizonyította, hogy intézkedett volna.

A szakértők szerdán folytatták a környező épületek átvizsgálását is, továbbra is zárva a parkolóház utcája, valamint a baleset helyszínén készült drónfelvételeket elemzik, hogy megpróbálják megállapítani az épületomlás okát.

Korábban írtuk:

Részben összeomlott kedden egy parkolóház Manhattanben, egy ember életét vesztette, legkevesebb öten megsérültek – közölte Eric Adams New York-i polgármester.

A CBS News amerikai hírtelevízió a mentőszolgálatokra hivatkozva korábban három sérültről számolt be, illetve arról, félő, hogy emberek rekedhettek a romok alatt.  

A hírtelevízió tudomása szerint a parkolóház felső emelete omlott be. Felvételeken felborult autókat lehetett látni a betontörmelék között.   

A kép a @MobileHealthInc jóvoltából az összedőlt parkolóházat mutatja be Manhattan alsó részén, New York államban, 2023. április 18-án
Fotó: AFP

Eric Adams a helyszínre indult, hogy képet alkothasson a történtekről – ismertette a politikus szóvivője a Twitteren.   

„Olyan volt, mint egy földrengés” – mondta Liam Gaeta, a közeli Pace Egyetem egyik diákja.   

A New York-i városi tűzoltóság közleménye szerint a tűzoltókat egyelőre nem engedik közvetlenül a helyszínre, mivel aggályos az épület szerkezeti stabilitása. Időközben a mentőszolgálatok igyekeznek tisztázni, hogy valaki az épületben rekedhetett-e.

A parkolóban robotkutya is segíti a mentési munkálatokat
Fotó: AFP

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!