Borzalom

2023.01.08. 05:50

Meggyilkolta hároméves kisfiát, majd felakasztotta magát az erdőben egy nő

A jelek arra utalnak, hogy a nő előbb megfojtotta saját gyerekét, majd magával is végzett. Az asszonynak a kirándulás után kellett volna odaadnia a kisfiút édesapjának, hiszen hivatalosan ő volt a gyámja.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Múlt hét óta kerestek nagy erőkkel a cseh hatóságok egy 40 éves nőt és annak hároméves kisfiát, akik a csehországi Óriás-hegységben tűntek el – számolt be a ČT24.

Még aznap egy hegyi felvonó állomásánál lévő térfigyelő kamera felvételén volt látható az asszony, éppen ezért annak környékén kezdték keresni őket. Egy panzióban szállt meg anya és fia, a tulajdonos azonban utoljára múlt kedden látta őket, autójukat pedig otthagyták a szállás előtt. 

Hétfőn arról számoltak be, hogy mindkettejüket holtan találták az erdőben. A rendőrség közlése szerint a jelek arra utalnak, hogy a nő előbb megfojtotta saját gyerekét, majd felakasztotta magát. További részletek csak a boncolást követően lesznek ismertek.

Az asszonynak a kirándulás után oda kellett volna adnia a kisfiút édesapjának, hiszen hivatalosan ő volt a gyámja – adta hírül a Tények.

Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123-as lelki elsősegély szolgálatot.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!