Járvány

2020.05.22. 20:52

„Idióták” a karantén-intézkedések a Ryanair igazgatója szerint

Nincs elég rendőr ahhoz, hogy betartassák a Nagy-Britanniába utazókra kivetni tervezett kéthetes karantént – jelentette ki Michael O’Leary, a Ryanair ügyvezető igazgatója a BBC Radio 4 adásában. Az ír légitársaság 13 százalékos profitnövekedésről számolt be hétfőn közzétett éves jelentésében, ugyanakkor 200 millió eurós bevételcsökkenésre számít az idei második negyedévben.

„Idióta ötletnek” és „kivitelezhetetlennek” nevezte az Egyesült Királyságba légi úton érkező turistákkal szemben bevezetendő 14 napos karantént Michael O'Leary, a Ryanair ügyvezető igazgatója – számolt be róla a V4NA hírügynökség. O'Leary a BBC Radio 4 Today adásában kifejtette: a brit kormány által tervezett intézkedéseknek „nincs orvosi vagy tudományos alapjuk”, viszont a szájmaszkok jelentősen csökkentik a koronavírus terjedésének kockázatát, ezért azok viselését mind a személyzettel, mind az utasokkal betartatja a Ryanair. O'Leary szerint a vonattal Nagy-Britaniába érkező francia turistákra most sem vonatkozik a karantén, ezért annak feloldását akarja elérni a repülőtereken is.

Michael O'Leary, Chief Executive of Ryanair says the UK government are „making stuff up as they go along” and the proposed 14 day quarantine for travellers entering the UK is „idiotic and non-science based”.

A Ryanair egymilliárd eurós adózás utáni nyereségről és 13 százalékos profitnövekedésről számolt be a 2020 márciusáig tartó üzleti évről szóló, hétfőn közzétett éves jelentésében. A fapados légitársaság több mint 5 millió utast szállított ez idő alatt, márciusban azonban 40 millió euróval csökkent a bevétele a koronavírus-járvány hatására. Az idei második negyedévben az eredetileg prognosztizált 100 millió euróval szemben 200 millió eurós veszteségre számít a vállalat. A dublini központú légitársaság eredetileg 154 millió utassal számolt, a visszamondások miatt azonban április és június között várhatóan csak 80 millióan veszik majd igénybe szolgáltatásaikat.

A Ryanair a múlt héten bejelentette, hogy július 1-től járatainak 90 százalékát – közel 1000 járatot – újraindítja, amennyiben a többi európai ország megszünteti a repülési korlátozásokat és „hatékony egészségügyi intézkedéseket” vezet be a repülőtereken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!