Bulvár-celeb

2022.10.15. 08:00

A túl kevés szex miatt válhat el férjétől a brazil szupermodell

Régóta nem titok, hogy nagyon megromlott az álompár, Gisele Bündchen és férje, Tom Brady kapcsolata, mikor az amerikaifutball-játékos visszavonulása után mégis hirtelen úgy döntött, hogy visszatér a játékhoz. Felesége nehezen viselhette férje szigorú életvitelét és azt, hogy karrierje miatt kevés időt tölt a családdal. Most kiderült, hogy szerelmi életükre is kihatottak a gondok.

Fotó: Image Press Agency / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Gisele Bündchen és Tom Brady 2009-ben kötöttek házasságot, melyből két gyerekük is született. A házaspárnak elég zsúfolt élete volt, hiszen a szupermodellt is kötötték szerződései, ahogyan a sikeres sportolót is.

A 45 éves Brady márciusban döntött a visszavonulás mellett, majd váratlan visszatérése után röppentek fel a válásukról szóló pletykák, valószínűleg feleségének nem tetszett a döntése. Azóta az is kiderült, hogy nem csak mosolyszünetről van szó,

már külön is költöztek, sőt, már ügyvédeket is fogadtak a váláshoz.

A párhoz közelálló informátorok szerint a sportoló szigorú diétájának és életvitelének köszönheti, hogy még az ő korában is a pályán van, bár ez nagy lemondásokkal jár a hálószobában is. Bündchen valószínűleg megelégelte, hogy párja az önmegtartóztatást is rendkívül komolyan veszi a fontos meccsek előtt, ami lehet huszonnégy, de hetvenkét órás szexmegvonás is a javaslatok szerint – írja a Marcha cikke nyomán az Origo.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!