Ország-világ

2020.12.11. 20:30

Végre a tudósok is kimondták: a káromkodás jót tesz a léleknek, főleg 2020-ban

Kifejezetten jót tesz a mentális egészségnek, ha olykor kicsúszik egy-egy csúnya szó – derül ki egy új kutatás eredményéből.

A megkérdezettek angolok több mint egynegyede (28%) azt vallotta, hogy a káromkodás segít átvészelni a koronavírus miatt megszabott korlátozásokat, 41%-uk azt mondta, csúnya szavakkal szereztek maguknak némi extra lelkesedést a nehezebb napokon – írja a Bors.

A felmérés szerint az emberek közel fele a stresszt vezeti le a durva szóhasználattal, mások szép számmal azt mondták:

egy-egy rossz napot képes bearanyozni a szitkozódás.

A felméréssel kapcsolatban megszólaló nyelvészszakértő elmondta: a trágár megnyilvánulások egyfajta fájdalomcsillapítóként képesek működni,

kedélyjavító hatásuk van, és a társadalmi kötődések kialakítását is erősítik.

A káromkodás az agy mindkét féltekéjét bekapcsolja: a nyelvközpont a baloldalon, az érzelemközpont pedig a jobboldalon található – ennek hatása pedig messzemenően pozitív – részletezte dr. Emma Byrne.

A kutatás megmutatta, hogy a nők épp annyira érintettek a trágár szavak használatában, mint a férfiak – így ez mindenki számára segítő hatással bír.

Nem meglepő, hogy 2020-ban többen szoktak rá a káromkodásra, az ugyanis érzelmileg olyan ütést ad használójának, amire a nyelv más részei nem feltétlenül képesek

– tette hozzá a szakember.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában