Ország-világ

2020.12.28. 17:20

Elvesztette az édesapját és a munkáját is – az ünnepek alatt rengeteg pénzt nyert

December 24-én hatalmas összeg ütötte a markát egy amerikai férfinak, akinek az elmúlt hónapok igen sanyarúan teltek: kaparós sorsjegyével negyedmillió dollárt nyert

Forrás: Shutterstock

Az Észak-Karolinában élő Joe Camp december 24-én megvette a benzinkúton a szokásos sorsjegyét, majd amikor lekaparta, kis híján sokkot kapott – ugyanis 250 ezer dollárt, azaz több mint 74 millió forintot nyert.

Ráadásul a nagy pénzt egy kisebb nyeremény hozta meg: az első szelvény ugyanis nyerő volt, ezért vett egy másodikat – itt jött elő a hatalmas összeg.

Átszámítva 74 millió forintot nyert
Fotó: Shutterstock

Kárpótlás a sorstól?

Camp 20 évet töltött óvodai pedagógusként, de szeptemberben elbocsátották, és helyette egy autókereskedésben kellett munkát találnia.

– 20 évig voltam óvodai pedagógus, de szeptember 6-án elbocsátottak. Egy hónappal azután apám elhunyt – mesélte a férfi, aki mellett mindvégig ott állt a családja és barátai.

Joe Camp elárulta: a nyereményből a családját és elsősorban a lányát fogja támogatni jövőbeni tanulmányaiban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!