Sziget Fesztivál

2017.08.10. 20:30

A Hungaricumokat is bemutatják a Szigeten

A hungarikumok és más nemzeti értékek is bemutatkoznak a Sziget fesztiválon a Hungarikum Faluban, ahol skanzen, táncház és népi játékok is várják a látogatókat.

V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért, és hungarikumokért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján a Szigeten elmondta: szeretnék, ha a külföldi vendégek megismernék a magyarságot, a népi kultúrát, a táncházmódszert, a nemzeti karakterjegyeket a világörökségi helyszíneken vagy a magyar termékeken keresztül is, ezt szolgálja idén is a Hungarikum Falu.

Az államtitkár hozzátette: a fesztivál ideje alatt két sátorban adnak információt az érdeklődök számára a hungarikumokról és a nemzeti értékekről, ahol kisfilmek vetítése mellett interaktív és logikai játékokkal is készülnek.

Bővül az értéktár

Szakáli István Loránd, a tárca helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a hungarikumokról szóló törvény azért született, hogy a magyar értékek fennmaradjanak: a hungarikumtörvény 2012-es elfogadása óta Kárpát-medencei szintű mozgalom jött létre, több mint ezer értéktárral, amelyek több mint hétezer nemzeti értéket tartanak nyilván.

A nemzeti értékpiramis csúcsát jelentő hungarikumok gyűjteménye jelenleg 67, egyedi megkülönböztetésre érdemes nemzeti értéket tartalmaz. Legutóbb, idén júniusban Torockó épített öröksége lett hungarikum – idézte fel Szakáli István Loránd.

Továbbra is lehet pályázni

A Hungarikum Bizottság pályázatairól szólva Szakáli István Loránd közölte, idén négy kiemelt területen írtak ki pályázatot 223 millió forint értékben a civil szervezetek részére, részben értékeket megőrző fesztiválok megrendezésének támogatására, vagy népi mesterségek szakmai képzésekkel történő továbbadásának támogatására.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!