Isteni színjáték

2018.01.22. 06:40

Dohnányi, Durkó és Liszt műve szerepel a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén

Az esten Dohnányi Ernő Szimfonikus percek, Durkó Zsolt Hegedűverseny és Liszt Ferenc Dante-szimfónia című művét hallhatja a közönség Banda Ádám hegedűművész, a Nemzeti Énekkar Nőikara (karigazgató Somos Csaba) és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar előadásában – közölte az együttes.

Dohnányi Ernő (1877-1960) Ruralia Hungarica című darabjához fűzött kiegészítésképpen néhány újonnan komponált tételt, s ezeket adta ki később Szimfonikus percek címen. A felhőtlen, vidám zene Brahms Magyar táncainak méltó utóda.

Durkó Zsolt (1934-1997) négytételes Hegedűversenye (1993) Bartók-, Berg- és Webern-hatást egyaránt elárul. A mű ősbemutatóját a Zeneakadémián tartották 1993 őszén Szecsődi Ferenc szólójával, akinek a mű ajánlása is szól. Bár a szerző negyedik olyan darabja, amely szólóhegedűre és zenekarra készült, közülük egyedüliként viseli címében is a versenymű megjelölést.

A Dante Isteni színjátékának nyomán írt szimfóniát Liszt Ferenc (1811-1886) eredetileg három tételesre – Pokol, Purgatórium és Paradicsom – tervezte, ám a 3. tételről Wagner lebeszélte, mondván, hogy a Paradicsomot képtelenség zenében megkomponálni. Végül a zeneszerző a második tételt egy női vagy fiúkart is foglalkoztató Magnificattal egészítette ki.

Az előadás január 25-én a Pesti Vigadóban látható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!