Színházmarketing

2019.05.30. 14:08

A POSZT a magyar színház legkiemelkedőbb ünnepe

A versenyprogramot több mint 200 magyar nyelvű színházi produkció megtekintése után állították össze.

Forrás: Dunántúli Napló

Fotó: Laufer László

A fesztivált összesen 60 millió forinttal támogatja a magyar kormány – jelezte Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten.

A 19. POSZT beharangozó sajtótájékoztatóján

Szűcs Gábor fesztiváligazgató kiemelte: a versenyprogramot több mint 200 magyar nyelvű színházi produkció megtekintése után állította össze Gulyás Gábor esztéta, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója és Zalán Tibor író, dramaturg. Munkájukat Mispál Attila rendező és Csikós Attila író segítette.

A versenyelőadásokat a Pécsi Nemzeti Színházban láthatja a közönség. A fesztivál ideje alatt, június 6. és 15. között többek között további színházi produkciók, szakmai beszélgetések, közönségtalálkozók, virtuális plakátkiállítás, valamint színházmarketing konferencia is várja az érdeklődőket – tette hozzá. A teljes programkínálat a poszt.hu oldalon olvasható.

Szűcs Gábor hangsúlyozta azt is:

a POSZT idei díszvendége Molnár Piroska Kossuth-díjas színésznő, a nemzet színésze. A színházi fesztivált ünnepélyes díjátadó gála zárja június 15-én.

A 2020-as POSZT versenyprogramjának összeállítására Dér András rendezőt, operatőrt és Uray Péter koreográfust, rendezőt kérték fel – fűzte hozzá.

Gulyás Gábor és Zalán Tibor a sajtótájékoztatón elmondták, hogy

sok kritikát kaptak a versenyprogramban szereplő vagy éppen nem szereplő előadások miatt, de igyekeztek olyan produkciókat beválogatni, amelyeket nézőként is szívesen megtekintenének.

Rátóti Zoltán, az Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Színházi Tagozatának vezetője kiemelte: a köztestület 2019-ben 300-300 ezer forint pénzjutalmat biztosít a POSZT-on átadott 14 szakmai elismerés és a közönségdíj mellé.

A szakmai zsűri tagja 2019-ben Bodor Johanna koreográfus, D. Magyar Imre kritikus, Forgács Péter rendező, Horesnyi Balázs tervező, Lőkös Ildikó dramaturg, Németh Ákos író, Szorcsik Kriszta színésznő, Venczel Valentin színész, valamint Philippe Macasdar, a genfi Théatre Saint-Gervais igazgatója.

A színészzsűrit Felföldi Anikó, Kiss József és Orth Péter alkotja.

A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. 2018 óta a POSZT többségi tulajdonosa. Vincze Balázs ügyvezető igazgató elmondta: idén 30 millió forint támogatást biztosítottak a fesztivál számára, a következő, jubileumi POSZT-ot 40 millió forinttal fogják támogatni.

Borítókép: Látogatók a 2018-as POSZT plakátkiállításán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!