Három időpont, három helyszín

2021.12.12. 11:48

Újévköszöntő hangversenyeket ad a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Újévköszöntő hangversenyeket ad a Szolnoki Szimfonikus Zenekar januárban három időpontban a Tisza-parti város három helyszínén.

Ignácz Ervin, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezetője csütörtökön, a szandaszőlősi művelődési házban tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy három időpontban, a város három helyszínén terveznek hangversenyeket tartani: 2022. január 7-én a szandaszőlősi művelődési házban, január 10-én a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központban és január 15-én a szolnoki Széchenyi István Gimnázium sportcsarnokában. A zenekar átoltottsága százszázalékos - jegyezte meg.

Kitért arra, hogy a Szolnoki Szimfonikus Zenekar első újévköszöntő gáláját 2012 januárjában rendezték. A szolnoki városi sportcsarnokban szervezett Tánckoncerten egyenrangú partnerként jelent meg a zene, az ének és a tánc. A produkciót minden évben több ezer fős publikum látta - számolt be az ügyvezető, hozzátéve: tavaly januárban a járványügyi korlátozások nem tették lehetővé a rendezvény megszervezését. A járványadatokat látva a zenekar úgy érezte, felelőtlen döntés lenne a 2022-es újévi rendezvényt a megszokott módon megszervezni, ezért úgy döntöttek, hogy három időpontban, a város három különböző helyszínén tartanak hangversenyeket - fogalmazott Ignácz Ervin.

Patkós Imre, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezető szakmai igazgatója elmondta: négy-ötszáz ember előtt fognak egy-egy alkalommal játszani. 

A 2022-es újévköszöntő koncertsorozat repertoárjának összeállítása során Izaki Maszahiro fő-zeneigazgató többek között Johann Schrammel, Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Johann Strauss népszerű operettjei mellett meglepetés műsorral is készült. A fellépők között lesz majd Lőrincz Judit, Bot Gábor és Turpinszky Béla, vezényel: Izaki Maszahiro. Az est műsorvezetője Danyi Zsuzsanna lesz.

A szakmai igazgató elmondta, hogy az előadások báli, a bécsi újévi koncerthangulattal kezdődnek, majd a szünetben pezsgős koccintásra invitálják a megjelenteket. A koncert második részében Izaki Maszahiro nemcsak karmesterkedik, hanem szólistaként különböző hangszereken, eszközökön - például csengő, írógép, stb. - fog közreműködni. Emellett a közönséget is bevonva a karmesteri identitás különféle karaktereit is bemutatja a koncerten, szimultán húsz-harminc pálcával fog vezényelni. Rendkívüli alapossággal készül a műsorra - jegyezte meg Patkós Imre.

Hozzátette: az érdeklődők a soron következő programok előtt a zenekar honlapján és Facebook-oldalán tájékozódhatnak az aktuális információkról. A helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint elvitathatatlan szerepe van a szimfonikus zenekarnak Szolnok város gazdag művészeti és kulturális életének kialakításában. A művészek a világjárvány idején is "elvitték a művészetet" az emberekhez - tette hozzá.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) megköszönte Magyarország kormányának, hogy a kultúrát kiemelten támogatja. Szólt arról is, hogy Szolnok célja elnyerni majd az Európa Kulturális Fővárosa címet.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!