Hetek óta a listák élén

Két lányt holtan találnak a faluban valamikor az 1960-as években. A harmadik még él, amikor rábukkannak, de mire odaér az orvos, a sebesült lány eltűnik. Szerelme, a fiatal rendőr évtizedek múlva, Budapesten, egy különös találkozás után jön rá az igazságra. E talányos bűnügyi történetből bomlanak ki egy családregény mozaikjai — olvasható Grecsó Krisztián Jelmezbál című regényének fülszövegében, ami nem véletlenül ostromolja hetek óta az eladási listák csúcsait.

Mint olvasható, a Jelmezbál napjainkig nyúló történetének szereplői unokák, nagymamák, asszonyok — nők. „Élik az életüket, keresik egymást, önmagukat vagy épp a vér szerinti anyjukat. Elköltöznek, visszatérnek, szerelem, árulás, alakoskodás, hit és féltékenység van az életükben. Sok elmaradt ölelés, és szerencsére még több olyan, amelyik nem maradt el. Grecsó Krisztián új könyvének fejezetei önmagukban is kiadnak egy-egy képet, mintha mindegyik történet más családtag vagy szomszéd élete lenne. Az utak keresztezik egymást, és végül, bármennyire is összekeveredtek térben és időben a darabkák, összeáll a nagy, drámai egész.”

S éppen ez adja a kötet egyik legnagyobb erényét, az olvasó szinte nem tudja letenni a könyvet, folyamatosan azt kutatja, hogy mire is fog kilyukadni az író, hol és hogyan állnak össze a szálak, a mozaikok. Eközben észrevétlenül belebújunk a szereplők bőrébe, szinte együtt lélegezhetünk velünk, mert az egyén, az egyének oldaláról megközelített történet hihetetlen szemléletesen mutat be lélektani folyamatokat, azt, ami az emberekben lejátszódik, lejátszódhat. S mi is felcsapunk egy kicsit nyomozónak, bár senki nem gondolja ezt a szó valódi értelmében, de együtt kutatjuk a múltat — vissza-visszalapozva a történetben — a kötetben, hogy megértsünk valamit, amit nem biztos, hogy a maga teljességében megérthetünk. A spoilerezés nem illendő, hiszen, aki most veszi kézbe a kötetet, azt semmiképpen nem fosztanánk meg az élménytől.

„Nincs egy történet, hanem végtelen számú van, még pontosabban annyi, ahányan elmesélik. A sok nézőpontból az is következik, hogy nincs egy igazság, ami alá minden történetelemet nyugodtan elrendezhetünk, ettől lesz nyomasztó és borzongató ez a regény. Bonyolódnak a családtörténetek, a jelentéktelennek látszó utalások értékelődnek fel később, miközben kiderül, milyen rohadt és reménytelen ez a világ, amiben mindenkit csak a hagyományokból és közösségekből következő elvárások és beskatulyázások működtetnek. A korábbi, nagy ívű, kerek családregények után Grecsó a családtörténet műfaját írja szét, nincsenek családok, csak olyan személyek, akik családokhoz akarnak tartozni, és ez végtelenül szomorú.” - írja a konyves.blog.hu Valuska László, és ennél találóbban aligha lehet összegezni a remek regényt.