Közös olvasás Bauer Barbarával

— Milyen érzésekkel tekint vissza a különleges író-olvasó találkozóra?
— Egészen elképesztő és egyedi élmény volt számomra, hogy közösen olvastuk fel a fiatalokkal a Vakrepülés című regényemet. Bár igyekeztem felkészülni a találkozóra, még annál is sokkal többet kaptam ettől a 24 órától, mint amire előzetesen számítottam. A diákok végig egymást segítették, és részesei lettek a történetnek is. A résztvevő tanulókat különösen nagyra tartom, mert éjszaka is folytatták az olvasást. Számomra borzasztóan kedves visszajelzés, hogy a rendezvény óta sokan kölcsönözték ki a kötetet. Ez a generáció úgy tűnik, hogy sokkal érettebb, mint a miénk volt akkoriban, jobban tudják, hogy mit szeretnének.

— Különös aktualitást adott a 24 órás olvasásnak, hogy regénye egyik szála éppen megyénkben, Békéscsabán játszódik. Viszonylag ritkán választják egy-egy történet színhelyéül térségünket. Ön miért döntött mellette?
— Ennek két fontos oka van. Egyrészt a férjem békéscsabai, és bár nem itt élünk, gyakran látogatjuk meg az édesanyjáékat, anyósomékat. Békéscsaba olyan város, ami már elég nagy ahhoz, hogy ha az ember akar, kicsit elvegyüljön benne, miközben a település mégis megőrzi a kellemes kisvárosi miliőt. A piac, a központi terek egyaránt az egészséges lokálpatriotizmust sugározzák. Az Andrássy úton található borozóban pedig már nekem is néhányan ismerősként integetnek. Pont ez a közeg az, amibe a regényem egyik szereplőjét, Rékát látni szerettem volna.

— Ha már a közegről beszéltünk. A statisztikák szerint a könyvolvasási kedv alaposan visszaesett. Mennyire nehéz érvényesülni napjainkban a területen?
— Az íróasztal mögül már nehéz megkedveltetni egy-egy új könyvet. Éppen ezért igénybe kell venni egyéb lehetőségeket, elsősorban az internetet. A Facebookon már több mint 11 ezren követnek. Emellett igyekszem minél többször találkozni az olvasóimmal. Itt ne csak a hivatalos programokra gondoljon. Ha egy vagy több érdeklődő megkeres, hogy szívesen beszélgetne velem, örömmel megyek. Kifejezetten jól érzem magam az ilyen „randikon”, és sok hasznos gondolattal gazdagítanak a vélemények, amelyeket elmondanak ezeken az összejövetelen.

— Biztosan sokan kérdezik, hogy milyen új munkán dolgozik jelenleg.
— Szerencsére tényleg gyakran faggatnak erről. Elkezdtem írni az új regényemet, amiről egyelőre csak annyit szeretnék elárulni, hogy egy nagymama, a lánya és lányunokája életébe enged betekintést, azt vizsgálva, hogy mit öröklünk, mit viszünk tovább elődeinktől. Persze, ismét előkerül a kötetben az útkeresés gondolata. A könyv a szokott módon, február közepén jelenik meg.

— Több interjújában is olvashattuk, hogy a család sokat jelent ön számára. Kíváncsi tesz, hogy miként pihenik ki közösen a hétköznapokat?
— Másfél évtizeden át repültem, így az utazás már nem tölt fel. A legnagyobb öröm, amikor itthon heverünk a padlón, és hallgatjuk a kislányunk kedves csacsogását vagy éppen közösen társasjátékozunk... és csak egész egyszerűen jól érezzük magunkat.

Bauer Barbara még javában tanult, amikor 20 évesen repülni kezdett. 6000 órát töltött a levegőben légikisasszonyként. Közben két diplomát szerezett (PR-kommunikáció, újságíró), és egyik alapítója volt egy kisebb televíziónak, ahol aztán szerkesztőként dolgozott — a repülés mellett — tíz évig. De mindig visszakanyarodott: az íráshoz. Mígnem leült és megírta első három regényt. Maga sem hitte, hogy megváltozik tőle az élete, hogy nagy sikerrel robban be a magyar könyvpiacra a Légikisasszonyok (2012), a Két út között (2013) és a Magánutak (2014).