2015.05.16. 08:03
Előbb Londont, most Békéscsabát hódítják meg
Állva tapsolt a londoni közönség a gödöllői Fricska Táncegyüttesnek, és a zsűri négy igennel juttatta tovább a csapatot a Britain’s Got Talent tehetségkutatóban. A Moussa Ahmed, Papp Gergely Bálint és Papp Máté Bence alkotta triumvirátus jelenleg Békéscsabán tartózkodik, hiszen folyamatosan szerepelnek az Orient című produkcióban a Jókai színházban.
Fricska tánceggyütes
Fotó: IMRE GYORGY
– Olyan volt, mintha Csodaországban lennénk, hatalmas élmény volt – mosolygott Papp Gergely Bálint, amikor lapunk érdeklődésére a Fricska Táncegyüttes beszámolt arról, mi is történt az egyik legnagyobb volumenű tehetségkutatóban, a Britain’s Got Talentben. – London belvárosában tele volt az 1500 férőhelyes létesítmény, a közönség állva tapsolt, a zsűri pedig négy igennel szavazott, továbbjuttatott bennünket.
Papp Máté Bence és Moussa Ahmed aztán a csaknem kétperces produkciót is részletezte. Elmondták, hogy magyar néptánccal álltak a színpadra, különféle ritmusokat ütöttek le. A katarzist pedig az váltotta ki a közönség soraiban, amikor a CimbaliBand együttes dallamára táncoltak. Érdekesség, hogy a Jókai színházban látható, Orient című látványos show-ban is közreműködik a CimbaliBand, a Talamba Ütőegyüttes mellett.
Az egyenruhát öltött – fekete trikót és fekete nadrágot, kopogós fekete lakkcipőt viselő – fiúk elárulták, hogy immár tizenhét éve határozza meg életüket a néptánc, a gödöllői együttesben kezdtek. Hat évvel ezelőtt alakították meg a Fricska Táncegyüttest. Tetszett nekik a közös munka, és noha vannak olykor nézeteltérések, teljesen összekovácsolódtak. Bár közhelynek tűnhet, valóban a legfőbb célkitűzésük a hagyományok továbbvitele.
[caption id="" align="alignleft" width="430"] A Fricska Táncegyüttes – Papp Máté Bence, Moussa Ahmed és Papp Gergely Bálint – négy igennel jutott tovább a Britain’s Got Talent tehetségkutatóban. Fotó: Imre György
[/caption]
– No meg az, hogy újabb trendet teremtsünk, népszerűsítsük a néptáncokat, maradandót alkossunk – fogalmazott Papp Gergely Bálint, majd testvére, Papp Máté Bence vette vissza tőle a szót. Azt mondta, hogy azért indultak el a brit tehetségkutatóban is, hogy nagyobb hírnevet szerezzenek maguknak, mivel a televízión keresztül érhető el még mindig a legnagyobb tömeg – még akkor is, ha sikerüket az egyik videómegosztó portálon már több mint 300 ezren látták.
A hírnév felé vezető út egyik állomása volt, hogy a csapat tavaly rekordot ért el, elnyerték a világ leggyorsabb táncosai címet. Hárman felváltva csaknem négyezer, egészen pontosan 3 937 leütést produkáltak mindössze két perc leforgása alatt. A csapat leggyorsabb eredménye 41 leütés volt egy másodpercen belül, amivel gyorsabbak lettek Michael Flatley-nél is. A fiúk megosztották, hogy kőkemény edzés előzte meg ezt a sikert.
– Fél évet készültünk rá, napi 5-6 órában – ecsetelték. Egy meglehetősen monoton, nem túl látványos, de annál gyorsabb mozdulatsort gyakoroltak folyamatosan. Aztán, pár héttel a rekordkísérlet előtt tettek egy próbát. Számukra elszomorító lett az eredmény. Ezt követően egykilogrammos súlyokat raktak csuklóikra, bokáikra, így folytak tovább a tréningek. Amikor pedig azokat levették, megkönnyebbültek, úgy érezték, hogy szárnyalni is képesek.
A Fricska Táncegyüttes a napokban a Békéscsabai Jókai Színházban az Orient című produkcióban látható, annak szerves részét képezik, szinte végig a színpadon vannak. A darabban Párizsból egy férfi, Isztambulból pedig egy nő indul el egymás felé, így megjelennek az előadásban a népek zenei és tánckultúrái – a franciától az arab világig –, ezért a fiúknak igencsak széles repertoárt kell felvillantaniuk: a bolgár táncoktól egészen a bécsi keringőig.
A produkció kiváló terep, hogy fejlődhessenek
Nagyon élvezzük a közös munkát, hatalmas megtiszteltetés, hogy egy ilyen, sok műfajt egyesítő produkcióban színpadra léphetünk – fogalmazott Moussa Ahmed az Orient című darabbal kapcsolatban, ami a Békéscsabai Jókai Színház és a Művészetek Háza Gödöllő együttműködésében valósult meg. A fiúk elmondták, nagy öröm számukra, hogy a Nemzeti Színházban, no meg a Pécsi Országos Színházi Találkozón is felléphetnek.– Nagyon sokat tanultunk Fekete Pétertől – szóltak a darabot rendező, Jászai Mari-díjas színiigazgatóról, akit dicsértek, hogy össze tud fogni egy ekkora csapatot, és úgy jellemezték, hogy acélidegzete van.
– A darab segít abban, hogy még tovább fejlődhessünk, kiváló terepet jelent – folytatta Moussa Ahmed. Mint fogalmazott, összességében az a cél számukra, hogy olyan maradandót alkossanak, mint Michael Flatley, szeretnék elérni, megközelíteni azt a szintet.
– A néptánc egy életérzés, ami nagy elkötelezettséggel is jár – folytatta. Papp Máté Bence hozzátette, kisgyermekként sokat piszkálták a néptánc miatt, volt, amikor elbizonytalanodott. De örül, hogy maradt a néptáncnál, melynek révén feszegetheti saját határait.
– Nagyon sokat tanultunk Fekete Pétertől – szóltak a darabot rendező, Jászai Mari-díjas színiigazgatóról, akit dicsértek, hogy össze tud fogni egy ekkora csapatot, és úgy jellemezték, hogy acélidegzete van.
– A darab segít abban, hogy még tovább fejlődhessünk, kiváló terepet jelent – folytatta Moussa Ahmed. Mint fogalmazott, összességében az a cél számukra, hogy olyan maradandót alkossanak, mint Michael Flatley, szeretnék elérni, megközelíteni azt a szintet.
– A néptánc egy életérzés, ami nagy elkötelezettséggel is jár – folytatta. Papp Máté Bence hozzátette, kisgyermekként sokat piszkálták a néptánc miatt, volt, amikor elbizonytalanodott. De örül, hogy maradt a néptáncnál, melynek révén feszegetheti saját határait. A Fricska Táncegyüttes – Papp Máté Bence, Moussa Ahmed és Papp Gergely Bálint – négy igennel jutott tovább a Britain’s Got Talent tehetségkutatóban. Fotó: Imre György -->