Kultúra

2015.05.11. 11:14

Békéscsabán a Britain's Got Talent táncosai

Bombaként robbant a hír, hogy a Fricska Táncegyüttes továbbjutott a világ egyik legnagyobb tehetségkutatójában a Britain's Got Talentben. A három táncos jelenleg Békéscsabán tartózkodik, hiszen folyamatosan színpadon vannak az Orient című produkcióban a Jókai Színházban - közölte a teátrum.

BEOL

Fotó: Danis J

Szombaton négy igennel jutott tovább a gödöllői Fricska Táncegyüttes a Britain''s Got Talent tehetségkutatóban.

A fiúknak nem nagyon volt idejük ünnepelni a sikert: Londonból egyenesen Békéscsabára repültek. Az Orient című zenés színházi előadást viszik a hátukon jelenleg a Jókai Színházban, sőt május 28-án a Nemzeti Színházban is láthatóak lesznek a produkcióban. Az Orientben is fellelhetők azok a táncelemek, amelyeket a londoni színpadon bemutattak, és az előadás közben a közönség reakciója is ugyanaz: ováció! A színház Orient trailer-ében is megcsodálhatóak.

Az Orient-show a Művészetek Háza Gödöllő és a Békéscsabai Jókai Színház közös produkciója, melyet a Jászai-díjas Fekete Péter rendezett. A Fricska Táncegyüttes mellett közreműködik benne a szintén világhírű Cimbaliband és Talamba Ütőegyüttes.

A darabban Párizsból egy férfi (Szomor György / Vasvári Csaba), Isztambulból pedig egy nő (Gubik Petra / Gábor Anita) indul el egymás felé. A Orient-show egy nagy utazás, virtuóz zenében, táncban, dalban elmesélve. Európai népek zenei- és tánckultúráját felvillantó könnyed utazás, de sokkal több is annál, hisz Zimonynál mégiscsak ledőlt a híd tizennégyben, és a háború is kitört, az Orient expressz nem közlekedett tovább.

Vajon miért dőlnek le a hidak, vajon még meddig törnek ki a háborúk – kérdezi a rendező két rövid felvonásban, a színház teljes eszköztárának hadba hívásával, briliáns zenészekkel, táncosokkal, látványos képekben elgondolkodva erről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!