Kultúra

2011.06.11. 14:45

Ismét őröl a szarvasi szárazmalom

Ipartörténeti bemutatót tartanak szombaton a szarvasi szárazmalomban. Az 1961-ben bezárt malom keringőjében újra lovak forgatják a kereket, a malomkövek pedig búzát őrölnek.

l. j.

Sindel László két gyönyörű paripája, Kesely és Lepke láthatóan nem örült, amikor gazdájuk a Tomka-féle malom keringőjébe tessékelte őket. Hamarosan azt is megtapasztalhatták, hogy a bálványoszlophoz erősített szerkezet forgatása bizony nem könnyű feladat. A lépteik nyomán sűrűn felszálló por pedig csak nehezítette a dolgot.

Az 1836-ban épült szarvasi szárazmalom hosszú idő óta Magyarország egyetlen működőképes szárazmalma. Igaz, ez sem volt már igazán jó állapotban, ezért is határozta el a szarvasi önkormányzat, hogy felújítják. Amint azt Roszik Zoltántól, a Tessedik Sámuel Múzeum és Szárazmalom igazgatójától megtudtuk, a felújításra 6,5 milló forintot fordítottak, ebből 4,5 millót pályázaton nyert az önkormányzat, a többit a helyi kasszából tették hozzá. A malomban ezentúl havonta rendszeresen tartanak majd a maihoz hasonló bemutatókat.

A szarvasi szárazmalom —  vagy ahogyan az idősebb korosztály tagjai az utolsó molnár, Tomka Sándor után emlegetik, a Tomka-féle kásamalom —, szombati bemutatójára a borús idő és a szemerkélő eső ellenére is sokan eljöttek. Az erdélyi származású Bács József, a malom gondnoka ízes előadásával gondoskodott arról, hogy az érdeklődők mindent megtudjanak a Bolza-család által építtetett szerkezet működéséről.

— Két vagy három ló hajtotta a malmot. Az állatokat kétóránként cserélték. Nem annyira a fizikai, mint inkább a pszichikai fáradtság miatt, mert a körbe-körbe járás bizony idegölő lehetett. Ráadásul a por is nehezítette a feladatot — mesélte Bács József.

Miközben Sindel László a keringőben szorgalmasan hajtotta a lovakat, a malomházban a vékákból kiszórt búza hangos morajlással tűrte a malomkő munkáját. A zsákba pedig lassan szaporodott a végeredmény, amely ezúttal nem liszt, hanem dara volt. A malomkövek távolsága határozza meg ugyanis azt, hogy milyen apróra őrlik a terményt.

Az őrleményből a Tessedik Sámuel Múzeum és Szárazmalom munkatársai kis zsákocskába merítettek, melyeket a látogatók hazavihettek emlékbe.
A szárazmalom udvarán népművészek — szalmafonók, gyöngyfűzők, foltvarrók — munkáit csodálhatják meg az érdeklődők. S ha itt mindent láttak, akkor néhány száz méterrel odébb, a cipész- és szabóműhelybe is érdemes átmenniük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!