Kultúra

2011.06.03. 09:51

Gyerekek lesznek a Hármashatár-halom védnökei

Három, eredeti erdélyi homokkőből faragott kő mutatja Mezőhegyes, Mezőkovácsháza és Battonya egykori határát. A negyedik, ugyanilyen kő földmérési pontot jelzett a Hármashatár-halom közepén, a Száraz-ér partján.

L. E.

A történelmi korok hírnökéhez a hét végétől egy Szelekovszky László által faragott oszlop hívja a látogatót. 
 
Az elhanyagolt, gazos, csalános, akácos területet a napokban takarították le. A Karácsonyi János Honismereti Egyesület által támogatott programra, a szervezet elnökeként is készül Szelekovszky László, mindemellett az akác emlékoszlop faragásával foglalatoskodik ezekben a napokban.

Örömmel újságolta, hogy egyre többen csatlakoznak a kezdeményezéshez, így az ügy mellé állt egy frissen bejegyzett közalapítvány, a Mersz is. Nem utolsósorban minden elismerés a terület földtulajdonosáé, aki az első szóra utat adott az elképzelésnek.

— A fő cél, hogy a Hármashatár-halom védnökei a gyerekek legyenek — szakított időt munka közben egy rövid beszélgetésre az ismert békéscsabai természetvédő, Szelekovszky László. — Ennek jegyében a szombaton 10 órakor kezdődő eseményre a három város legaktívabb gyerekei és tanáraik szavalatokkal, énekkel készülnek.

Időzzünk kicsit képzeletben a helyszínen! A Hármashatár-halom a Battonyához és Mezőkovácsházához legközelebb eső Száraz-ér-kanyarulat külső szélén található. Mindjárt halljuk is a magyarázatot a kunhalmok egyik legjobb ismerőjétől: fényes bizonyítékát láthatjuk a nagyobb kunhalmok elhelyezkedésének, hogy folyópart kanyarulatában alakultak ki, mely egykor védelmi szempontból rendkívüli jelentőséggel bírt, hiszen belátható volt a folyó mindkét ága.

Nos, ezen jellegzetes halmok felkutatása szinte kötelességünk e vidéken — kapjuk az intelmet Szelekovszky Lászlótól —, ily’ módon bemutatható az Alföld jellegzetes vízföldrajzi helyzete. Gondoskodnunk kell, hogy a história eme lenyomatai ne merüljenek feledésbe, fiatalok és felnőttek ismerjék meg kultúrtörténeti és természeti emlékeinket, s nem utolsósorban: fantasztikusan jó kikapcsolódás elzarándokolni egy-egy kunhalomhoz.

Ami pedig a kunhalmok védelmét illeti, az ügyben Békés megye jelenti a „kályhát” azaz innen indult a program törvényi megerősítésének kezdeményezése. Nevezhetjük népi kezdeményezésnek, avagy felvilágosító munkának is azt a pluszt, melynek során táblák hívják fel a figyelmet sorra Békésben a kunhalmok oltalmára.


Útbaigazítás a görbedi kanyarban, a hármashatárkőhöz
Még egy jeles momentum gazdagítja a szombati programot. Délután 5 órakor megemlékezés keretében avatják fel azt a 4,5 méter magas útbaigazító táblát, amely a csanádapácai úton, a görbedi kanyarban mutatja annak a kunhalomnak a helyét, melyen nem oly’ rég találták meg a történelmi Csanád, Arad és Békés megye határát jelző, szintén eredeti követ. „ Rendkívül szép hely!” — csinál kedvet a látogatásra Szelekovszky László. A halom tetején álló három akác megakadályozta a felszántást. Megtalálható rajta egy ősi növény, a tarajos búzafű. E ritkaság csak a Gödényhalmon fedezhető fel még, egyébként pedig valaha az egyiptomi piramisokban leltek rá. A szombati avató a csanádapácai önkormányzat ünnepi eseménysorának része.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!