Kultúra

2011.06.02. 14:11

Dallamos zene a gyulai hard-rock bandától

Klipet forgatott nemrég a gyulai Blades zenekar. Az alapvetően hard rock-stílusban zenélő, 2005-ben alakult csapat kisfilmje már a YouTube videomegosztón is látható, ahogyan a klipforgatásról készült werkfilmet is megnézhetik az internetezők.

BEOL

— A Ha kellek című számunk talán kicsit populárisabb hangvételűre sikeredett, éppen ezért választottuk a forgató stábbal együtt ezt a dalunkat klipnótának — mondta el lapunknak Menyhért Csaba énekes.
Maga a zene nem szomorú hangulatú, sőt a zenekarhoz érkezett visszajelzésekből ítélve kifejezetten fülbemászó dallamvilág jellemzi, a szöveg és a klip képi világa mégis egy szomorúbb történetet elevenít meg.

— Egy péntek és egy szombat esténket vette igénybe a klipforgatás, valamint nem kevés energiánkat — idézte fel a videó készítését Menyhért Csaba. Hozzátette: mindenki nagyon élvezte az együtt eltöltött két estét, és bíznak benne, hogy ez a klip meghozza majd a munkájuk gyümölcsét.

A zenekar tagjai Kóra Valdemár — dobok

Kurta Ferenc — gitár

Görbedi Jokó — szólógitár, ének

Menyhért Csaba — basszusgitár, ének

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!