Kultúra

2010.08.20. 09:35

Borzongás a vízparton – krimiket olvasunk a strandon

Nyáron a legtöbben strandregényeket forgatnak. A fiatalok a vámpíros könyveket, az idősebbek a krimiket keresik.

F. G. K.

Kertész Imre írta egyszer, hogy nyáron, a strandon Kantot tanulmányozta. Az eladási toplistákat elnézve kevesen követik a Nobel-díjas író példáját. A legtöbben ilyenkor lektűröket vesznek a kezükbe. Van, aki vastagabbat, van, aki vékonyabbat, de mindenképpen olyat, amely kikapcsolja és szórakoztatja.

Farkas Zoltánné könyvesbolti eladó szerint mostanában szép számmal fogy Vass Virág Franciadrazsé és Fejős Éva A mexikói című műve, de mivel le van értékelve, sokan viszik Karinthy Frigyes és Szabó Magda műveit is. S nem feltétlenül csak azért, hogy a vízparton maguk olvassák el, hanem azért is, mert karácsonyra jó ajándékok lesznek a kötetek.

Egyre több kiadó ismeri fel, hogy a strandregényeknek van jövőjük. Nem véletlen, hogy az Alkonyat sorozat első kötetét már kis alakban is nyomtatják, hogy kényelmesebb legyen a napozóágyban heverve lapozni.

Sőt, hazánkban egyre több könyvtár kitelepül néhány népszerű kötettel, régebbi folyóirattal a fürdőkbe. Békés megyében erre még nem volt példa, bár Rakonczás Szilvia, a Békés Megyei Tudásház és Könyvtár vezetője jónak tartja az ötletet. Mint mondta, a megvalósításnak idén nyáron például az is akadálya volt, hogy nincs hozzá elég emberük. Tavaly a Csaba Centerbe költözött ki átmenetileg a könyvtár és igen sokan keresték fel a standjukat. Az a tapasztalat, hogy parkokban, kiállításokon, állomásokon, vagyis mindenhol, ahol sokan fordulnak meg, szívesen veszik a látogatók az ilyen pultokat.

Míg a vámpíros történetek újabban népszerűek, a krimik már korábban is lekötötték az olvasókat. Van, aki az egy, legfeljebb két délután alatt „fogyaszthatókra” esküszik, más a több száz oldalasokra, amely akár egy hétig is izgalomban tart és amelynek a sorait nem nemcsak a parton faljuk, hanem éjjel, a paplan alá bújva is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!