Kultúra

2010.03.24. 18:39

Két éves a Veszíts el egy könyvet mozgalom

Olvasásnépszerűsítő országos mozgalommá vált az orosházi könyvtár és annak egyik dolgozója, Buzai Csaba kezdeményezése, a Veszíts el egy könyvet című akció. Kiadók és híres írók, sztárok támogatják az ötletgazdákat immár két esztendeje.

CS. I.

Híre ment a játéknak az ország határain túl is. A Závada Pál, Vámos Miklós, Vitray Tamás, Karinthy Márton támogatta akció idén újabb lendületet vesz. Az orosházi kórház gyermekosztályán fekvő kis betegekhez is eljutottak a szervezők. Buzai Csaba az előzményekről és a folytatásról is mesélt.

— A Summa Artium Alapítvány támogatta akciónkat, egy árverésen 1,8 millió forint anyagi segítséget juttatott nekünk. Azóta honlapunkon népszerűsítjük a játékot — nyilatkozta a kétéves évforduló kapcsán a könyvtáros.

— Körforgásba került egy év alatt 249 kötet. Az évforduló apropóján szerveztük meg a mai, nagy könyvelhagyó napunkat. Az a célunk, hogy újra felhívjuk a játékra a figyelmet. Tavaly 20 könyvtár követett bennünket, reméljük, egyre többen csatlakoznak hozzánk.
A kétnapos program első nagy megmozdulása volt, hogy a napokkal korábban nyilvánosságra került felhívás hatására a könyvtárban gyülekezők regisztrálták elhagyásra választott köteteiket, majd közösen meglátogatták a kórház gyermekosztályát, ahol a célirányos „könyvelhagyásba” bevonták a kis betegeket. Ott hagytak új mesekönyveket, ifjúsági regényeket.

Csütörtökön az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár Olvasás 2010-ben címmel hirdette meg programját.

A szervezőktől megtudtuk, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is szeretnének jelen lenni. Orosházán a júniusi ünnepi könyvhét is az elveszítések jegyében telik. Az író-olvasó találkozók mellett szabadtéri programok népszerűsítik majd a játékot, és ezzel együtt az olvasást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!